Itt a legújabb fitneszőrület, ami végigsöpör a világon

Ráadásul ingyen, bérlet vagy eszköz nélkül nyújthat hatékony mozgásformát.

Egyre többen dobják el a jógamatracot, és cserélik futócipőre, de nem azért, hogy rohanjanak. A japán gyaloglás nevű különös edzésmódszer most valósággal berobbant a fitneszvilágba, és a jelek szerint hosszabb életet, karcsúbb alakot ígér napi félóra laza séta formájában – írta meg szombaton a DailyMail.

Ez a mozgásforma nem más, mint „3-3 walking”, azaz három perc gyors gyaloglás, majd három perc lassítás – mindezt ötször egymás után, összesen harminc percig.

A különös módszert a japán Shinshu Egyetem kutatói – Hiroshi Nose professzor és Shizue Masuki docens – dolgozták ki, eredetileg az idősebb korosztály számára, akik nem bírják a kemény edzéseket, de szeretnék élvezni a sportolókra jellemző egészségügyi előnyöket. A tanulmányban résztvevők csökkent vérnyomásról, súlyvesztésről és jobb általános közérzetről számoltak be.

A háromperces referenciaérték az az időszak, amikor az idősebb polgárok többsége hajlamos volt elfáradni

– áll a kutatásban.

A japán gyaloglás során hosszabb lépéseket kell tenni, behajlított könyökkel lendíteni a kart, és végig figyelni a testtartásra. A módszer nemcsak az izomerőt, hanem a VO2 max-ot, azaz a test oxigénfelvevő képességét is növeli, ami a hosszú élet egyik kulcsmutatója.

Tehát valóban ez a gyaloglási trend a mindenség kulcsa? Vagy kevésbé számít, hogy milyen testmozgást végzünk, és inkább az, hogy milyen gyakran és milyen intenzitással végezzük?

- nyilatkozta kissé szkeptikusan a Sean Pymer, a Hull Egyetem klinikai edzésfiziológusa.

Arra kell összpontosítanunk, hogy rendszeresen végezzünk mérsékelt vagy intenzív testmozgást, és szokássá tegyük azt. Ha ez a tevékenység történetesen a japán gyaloglás, akkor érdemes választani

- fűzte hozzá Sean Pymer.

2025. augusztus 03. 16:47
A kérdés az, hogy 3,5 év alatt miért nem volt EU-Oroszország csúcstalálkozó? - tette fel a kérdést közösségi oldalán...
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Minisztereln...
Szeptember elején startol a kormány újabb otthonteremtési célú programja.
Éppen ötven éve annak, hogy a zenész eldöntötte: a legnagyobb titokban elhagy­ja a kommunizmustól sínylődő Magyarors...
Franciaországban kulcsfontosságú pillanathoz érhet az erőviszonyok átrendeződése.
A történelmi találkozó, amire egy világ várt! Most először ült tárgyalóasztalhoz az amerikai és az orosz elnök, Dona...
family
Versenyszántás, parasztolimpia és fogat ügyességi verseny is szerepelt a programban a XVIII. Szántóversenyen Nagyhal...
A világon egyedülálló lehetőségnek nevezte az Otthon Start Programot a Nézőpont Intézet elemzője. Az új támogatással...
Magyarország továbbra is a béke oldalán áll, ezt írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, miután az orosz külügyminis...
Már legalább három ember meghalt a Spanyolországban tomboló erdőtüzekben, köztük egy 37 éves önkéntes tűzoltó, aki h...