Iszonyatos részletek derültek ki a bácsalmási vérengzésről - Gyűjtés indult az árváknak

Jobban van az a fiú, akit saját apja szurkált össze egy késsel még kedden Bácsalmáson, amikor saját testével védte édesanyját. Hamarosan hazaengedhetik a kórházból. A férfi volt élettársával végzett először, majd fiát is megszúrta, végül magával is végzett. Öt gyerek maradt árván, őket most nagynénjük neveli, a város adományokat gyűjt nekik. A család ismerőse szerint megelőzhető lett volna a tragédia, a férfi ugyanis régóta bántalmazta családját.

Katalin megszakította vele a kapcsolatot teljesen és ez őt felbosszantotta és egy hónapja volt arra, hogy kitervelje

- ezt mondta a Tényeknek a Bácsalmáson meggyilkolt nő családjának egy közeli ismerőse. Gabriella szerint a férfi nem tudta elfogadni a szakítást, ezért ölte meg volt élettársát. Egy bokorban várta a nőt, aki 16 éves közös gyerekükkel sétált az utcán. A támadó váratlanul előugrott, az asszonyt mellkason, gyerekét pedig testszerte összeszurkálta, amikor az az anyját próbálta védeni. A nő azonnal meghalt, a gyerekhez a szomszédok hívtak segítséget.

Igazából meg sem tudott szólalni, csak fölemelte a pólóját, és akkor rajta is látszott, hogy van 3-4 szúrt sebe

– tette hozzá Locskai Gabriella.

A fiút mentőhelikopterrel vitték a pécsi kórházba. Az apa tette után magával is végzett, átvágta a saját torkát. Öt gyerek maradt árván, a legkisebb mindössze 8 éves, a nagynénjük gondoskodik most róluk.

A Tényeknek nyilatkozó nő szerint megelőzhető lett volna a tragédia, évek óta bántalmazta a családját a férfi.

Folyamatosan az édesapa terrorba tartotta őket, hiába a gyámügy, hiába a családsegítő, mindenre azt tudta mondani Katalin, hogy: "minden rendbe van", mert ha nem azt mondta, akkor jött a bántalmazás, a megfélemlítés

– árulta el a közeli ismerős.

A férfi ellen június 4-én megelőző távoltartást rendeltek el, de még aznap megszegte, és megjelent a nőnél. A rendőrök ott várták, és elfogták. A Bajai Járásbíróság ezután 60 napra elrendelte a távoltartását. Ez idő alatt tervelhette ki a gyilkosságot. A megszúrt fiú egyre jobban van. A nő lányának nagyon jó barátja, osztálytársak voltak.

A lányom felhívta, mert látta, hogy elérhető és már állt, tehát jobban van, de még nem engedik haza

– mondta az asszony.

A nő hozzátette, hogy sokan szeretnék támogatni Istvánt a felépülésben, ezért vasárnap a fiút osztálytársai is meglátogatják a kórházban. Az árvák javára adománygyűjtés indult, utalásra, de készpénz felajánlására is van lehetőség a városban kihelyezett perselyeknél.


Bácsalmás Városért Közalapítvány számlaszáma:

51000015-10001394

 

 

 

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

2025. július 06. 11:15
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...