Incidens árnyékolja be a Fradi-Slovan Bratislava BL-meccset

Szerda hajnalra azonosították és elfogták azt a 30 éves férfit, aki kővel megdobta a Slovan Bratislava labdarúgócsapatának buszát kedden este a Népligetnél.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közleményében azt írta: az eset során senki nem sérült meg, a busz üvegének külső felülete rongálódott meg.

Az ügyben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást és még az éjszaka azonosították a feltételezett elkövetőt, akit hajnalban a XII. kerületi lakásán elfogtak. Cs. Gábor gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és azt mondta, hogy megbánta azt.

Fotó: police.hu

A Nemzeti Sport értesülése szerint a pozsonyi együttest szállító buszt kedden este, az edzés után három rendőrautó kísérte a szálláshely felé, amikor a Népligetnél, a trolibuszmegállónál kővel megdobták a járművet. A busz ablaka kétrétegű, az egyik masszív, golyóálló anyagból készült, így csak a külső réteg roncsolódott, a Slovan labdarúgói, edzői közül senki sem sérült meg.

A Ferencváros és a Slovan Bratislava BL-selejtezős párharcának első felvonása szerdán 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában - a meccset az M4 Sport élőben közvetíti -, a visszavágót pedig egy hét múlva Pozsonyban rendezik. A továbbjutó már biztosan csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.

MTI

2022. július 20. 09:09
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...