Ilyen közeli fotó még nem készült a Napról

Közzétette a NASA a Napot eddig a legjobban megközelítő űrszondájának képeit - számolt be róla az amerikai űrhivatal.

A NASA Parker Solar Probe szondája december 24-én kezdte meg a Nap eddigi legszorosabb megközelítését, és mintegy 6,1 millió kilométer közelségbe került csillagunk felszínéhez - közölte az űrhivatal.

A szonda csütörtökön nyilvánosságra hozott képeinél közelebbi felvételek eddig még nem készültek a Napról. A fotókon a Nap koronájának és a napszélnek a jellegzetességei is láthatók. A napszél a csillagból származó elektromos töltésű részecskék állandó áramlása, amely óránként mintegy 1,5 - 2,5 millió kilométeres sebességgel száguld a Naprendszerben.

A kisautó méretű Parker Solar Probe 2018-ban indult el, és 2021-ben az első űrszonda volt, amely belépett a Nap légkörébe, majd még több alkalommal visszatérve egyre jobban megközelítette.

"A Parker Solar Probe ismét elrepített minket a legközelebbi csillagunk dinamikus légkörébe" - mondta a legutóbbi közelítésről Nicky Fox, a NASA munkatársa.


"Láthatjuk, hogy honnan indul ki a Földet fenyegető veszélyes űridőjárás, a szemünkkel, nemcsak modellek segítségével. Az új adatok segítenek abban, hogy

jelentősen javíthassuk az űridőjárás-előrejelzéseinket, biztosítsuk a űrhajósaink és technológiánk védelmét a Földön és az egész Naprendszerben" - fejtette ki a tudós.

A képeket a szonda cipősdoboz méretű, egyetlen képalkotó felszerelésével, a Wide-Field Imager for Parker Solar Probe (WISPR) eszközzel készítették.

Az új képek a koronán és a napszélen kívül a helioszférikus áramlepelt (HCS) is ábrázolják, azt a határt, ahol a Nap mágneses mezejének polaritása északról délre változik. WISPR emellett az űridőjárás egyik fő mozgatórugójáról, a többszörös koronakidobódások (CME) ütközéséről is elkészítette az első nagy felbontású képeket.

"Ezeken a képeken azt látjuk, hogy a CME-k lényegében egymásra halmozódnak" - magyarázta Angelos Vourlidas, a Johns Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratóriumának tudósa, amely az űrszondát tervezte, építette és üzemelteti. Hozzáfűzte, hogy a képek segíthetnek annak kiderítésében, hogy hogyan olvadnak össze a CME-k, ami fontos információ lehet az űridőjárás szempontjából.

MTI

2025. július 12. 12:02
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...