Illegális bádogváros Budapest közepén! Több száz hajléktalan él a Városliget melletti bozótosban – Videó

Átvették az uralmat Rákosrendezőn a hajléktalanok, akik bádogvárost alakítottak ki maguknak a Városligettől mindössze pár száz méterre - írta meg a Metropol.

Az egykori pályaudvar melletti több kilométeres sávban egymást érik a veszélyes hulladékokból, falemezekből összetákolt kalyibák, több százan, de akár ezren is élnek itt hosszú ideje, mondhatni Budapest közepén.


Szeméttel tüzelnek

Fojtogató füst terjeng az elhagyatott terület felett: a kunyhók lakói az erdőből összehordott fákkal, de legtöbbször szeméttel tüzelnek.


A füstöt vékony csöveken vezetik ki a kalyibákból, az a csoda, hogy Rákosrendezőn eddig még nem ütött ki nagyobb tűz. A kalyibák közvetlen környezetében halomra áll a szemét, gyakran a kunyhók ajtajától indul a szemétáradat. Egyértelmű, hogy a bádogváros lakói is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egykor szebb napokat látott pályaudvar illegális szemétteleppé változott, mint azt nemrég megírta a lap.


Harci kutyákkal védik a területet

Annyira a magukénak érzik a területet, hogy az idegeneket harci kutyákkal igyekeznek távol tartani. A Metropol munkatársait az egyik ott élő férfi például arra figyelmeztette, hogy ha a pár méterrel arrébb lévő kutyája esetleg elszakítja a pórázát, akkor minden bizonnyal átharapná a torkukat. A pitbull kinézetű kutyák őrjöngő ugatását már messziről hallani, így nem akad épeszű ember, aki erre a területre betenné a lábát.


Több százan is élhetnek a területen

Az elhagyatott pályaudvaron több száz illegalitásba vonult ember is élhet. Egyikőjük például a Metropolnak azt mondta, hogy Ózdról költözött fel a Városliget mellé, az ő elmondása szerint büntetett előéletű, ezért döntött emellett az életforma mellett.

Ezt a Városligettől pár száz méterre fekvő nyomortelepet Indiában és Mexikóban is megirigyelhetnék. A rákosrendezői bádogváros vegyes képet mutat: van, aki üvegajtós lakókocsiban él, és van olyan, akinek csak egy összetákolt sátor jutott. Sokan lakattal zárják a kalyibájukat, de olyan tákolmányt is találtak a Metropol munkatársai, melynek bejáratát egy közönséges nejlon takarta.

Rákosrendezőn a dzsungel törvényei uralkodnak: az itt élők elmondása szerint gyakoriak a lopások, a zsarolás és egymás megfélemlítése. Volt, aki arról számolt be, hogy egy rosszakarója baltával verte szét a kalyibáját, ezért Rákosrendező másik végébe kellett költöznie.


Hihetetlen, hogy a Városligettől mindössze néhány száz méterre lévő bádogváros eddig senkinek sem szúrt szemet. Az itt uralkodó állapotok egészen biztosan nem méltóak a nemzet fővárosához.


Íme a Metropol videója:


Karácsony Gergely megint mást mond, mint korábban

A múlt héten épp a Metropol derítette ki, hogy Karácsony Gergely nemrég arcpirító ellentmondásba került Rákosrendező kapcsán. Bár az elmúlt napokban többször is kifejtette, hogy szerinte „elképesztően rossz ötlet”, hogy magasházak épüljenek a területen, néhány éve még toronyházakat álmodott az elhagyatott rozsdaövezetbe, és ezt a tervét az akkori zuglói településképi arculati kézikönyvben is rögzítette. A ma már a kormány fejlesztése ellen tiltakozó főpolgármester akkor az oslói „Vonalkód” elnevezésű új üzleti negyed magasházait és felhőkarcolóit álmodta meg a rákosrendezői területre.

2023. december 11. 11:05
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy f...
Brutális felvételek készültek arról, ahogy két muszlim férfi ütötte és rúgta a rendőröket egy manchesteri repülőtére...
Hatalmas lángokkal égett egy győri társasház 10. emeleti lakása pénteken reggel, drámai videók készültek a tűzről. E...
A gyerek pólója meggyulladt, méteres lángokkal égett, ordított fájdalmában. Az ügyészség most vádat emelt az apjával...