Ifj. Lomnici Zoltán: A leginkább húsbavágó kérdések elutasítottsága volt a legmagasabb a nemzeti konzultációban

A leginkább húsbavágó kérdések - a gázszállításokra és a nukleáris fűtőelemekre vonatkozó, valamint az élelmiszerárakra ható szankciók - elutasítottsága volt a legmagasabb a nemzeti konzultációban - derült ki a Századvég jogi szakértőjével az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában készített beszélgetésből.

2023. január 17. 08:13

Ifj. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a nemzeti konzultációban 1,4 millió ember vett részt, és mind a hét kérdésben 90 százalék felett volt a szankciók elutasítottsága. Ezekkel az eredményekkel a Századvég közelmúltban publikált kutatásai is párhuzamba állíthatók - jegyezte meg.

Ifj. Lomnici Zoltán úgy fogalmazott: a 2010 óta bevezetett nemzeti konzultációk utólag nemcsak a kormány intézkedéseit igazolták, hanem számos kérdésben - például a migráció esetében - "profetikus" előrejelzést adtak. Jó hírnek nevezte, hogy eddig nem volt olyan hideg idő télen, amely próbára tette volna, "mennyire kártékonyak" a szankciók.


Forrás: MTI/fotó: Lomnici Zoltán Facebook-oldala

Rengeteg embert temetett maga alá a lavina, tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Újabb öt halálos áldozata van a lavináknak Ausztriában, így a hétvégén már nyolcan vesztették életüket az ország nyu...
Míg máshol hóvihar, addig Olaszországban erdőtűz tombol
Erdőtűz tombol Olaszország turisták körében kedvelt Dél-Tirol régiójának hegyeiben.
Felborult egy utasokkal teli busz, sokan a roncs alatt ragadtak - Fotó
Az elsődleges információk szerint elaludhatott a sofőr, ez okozhatta a balesetet.
Felrobbanhatott egy pálinkafőzde Bükkszenterzsébeten, mentőhelikopter landolt a helyszínen
Az elsődleges információk szerint egy idős férfi súlyosan megégett a baleset során.
30 autó ütközött az ítéletidőben, fotók érkeztek a helyszínről
Ráadásul a tömegszerencsétlenségtől nem messze egy másik tömegbaleset is történt.
Már 23-an haltak meg a brutális tűzben
Már 23-ra nőtt a chilei erdőtűz áldozatainak száma, és sokan vannak kórházban súlyos állapotban. A lángok napok óta ...
Folyóban ölte meg a cápa a 16 éves lányt
Cápa marcangolt szét egy 16 éves lányt Perthben, Ausztrália nyugati részén. A tinédzser barátaival jetskizett a Swan...
14 éves gyerek halt meg a hóviharban
Meghalt egy 14 éves fiú a hatalmas hóviharban Krassó megyében, Románia dél-nyugati részén. A gyerek síelés után a sz...
Kutyáját kereste a nő, végül ő tűnt el
A kutyáját indult megkeresni egy 70 éves asszony, akinek nyoma veszett a Zala Vármegyei Gősfán. Helybeliek, rendőrök...
Cigaretta miatt verték majdnem halálra
Két tizenéves és egy felnőtt vert meg, majd rabolt ki egy férfit Miskolcon még tavaly májusban. Bár korábban együtt ...
Csányi Sándor: várakozáson felül szerepelt tavaly a válogatott
Kétségbeesetten keresi fiát egy békéscsabai édesanya
Fejbe lőtték a koronggal, ömlött a vér a DEAC hokisának a fejéből - videó
Húsz perc alatt kiütötte ellenfelét, majd egy csodagólt is lőtt a Bayern München
Ezrek tüntettek Dániában egy munkaszüneti nap tervezett eltörlése miatt