Hubai Imre: a gazdák megsegítésére javában zajlik a vízpótlás az apadó Tiszán

Csak az összefogás vezet sikerre a vízhiány és felmelegedés elleni küzdelemben - jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Csépa határában, a Tisza partján kialakított ideiglenes vízkivételi műnél, amiről az MTI számolt be.

Hubai Imre elmondta: a Gyova-Mámai Holt-Tisza ökológiai vízpótlása 45 napja tart a kormány támogatásával, több térség, település és szervezet összegfogásának eredményeként. Ide mintegy 1,5-2 millió köbméternyi plusz vízkészletet juttatnak, immár a folyó alacsony vízszintje miatt 3 szivattyú munkába állításával. Ilyen együttműködésekre a jövőben egyre nagyobb szükség lesz a felmelegedés, valamint a vízhiány elleni küzdelemben - tette hozzá.

Rámutatott: a táj ökológiai vízpótlására, a víz tározására Magyarországnak be kell rendezkednie a jövőben, tehát nem egynyaras intézkedéssorozatot indított a kormány az aszály-veszélyhelyzet kihirdetése óta. Ezek a gazdálkodókat is segítik, akik az elmúlt években mintegy 170 milliárd forint értékű pályázati forrás használhattak fel öntözésfejlesztésre, ami a klímaváltozásra történő felkészülést is szolgálta - emlékeztetett. 

Szavai szerint fontos megtanulni az alkalmazkodást és felhasználni akár a történelmi időtávlatokból származó jó gyakorlatokat. Magyarországon komoly múltja és hagyománya van a vízgazdálkodásnak, ám amíg a folyószabályozások idején még csak az ár- és belvizek elleni védelem volt a szempont, addig mára a víz megtartásának igénye is megkerülhetetlenül azzá vált - fogalmazott.

Kifejtette: komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy az apadó készletek ellenére megfelelő mennyiségű és minőségű víz jusson a lakosságnak, a mezőgazdaságnak, az iparnak, a jóléti és rekreációs szolgáltatásokat nyújtó horgásztavaknak, erdőknek, természetvédelmi területeknek egyaránt.

A kormány jó úton járt, amikor időben felismerve az aszály előjeleit, döntött mintegy 4,7 milliárd forint átcsoportosításáról, melyből a Vizet a tájba program részeként 220 beavatkozást hajtanak végre a vízügyi igazgatóságok szakemberei - húzta alá az államtitkár.

Ugyanakkor a jövőben nélkülözhetetlen lesz a társadalom, az önkormányzatok, az országgyűlési képviselők, a gazdasági szereplők és minden érintett összefogása annak érdekében, hogy hosszú távú megoldásokkal lehessen fenntarthatóvá tenni hazánk vízgazdálkodását és aszály elleni védekezését - hangsúlyozta.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Jelezte: a Közép-Tisza-völgy számára ez kiemelt jelentőségű, miután ott a talajok nagy részét a folyószabályozást megelőzően a Tisza tette termővé. Ráadásul a néhány százmillió köbméternyi öntözési vízigénynél az ökológiai vízigény lényegesen magasabb, évente 3-5 milliárd köbmétert tesz ki - jegyezte meg.

Ma a legfőbb cél a lehető legtöbb vizet visszajuttatni a tájba, melyhez a világviszonylatban is elismert magyar vízügyi szakma mérnöki munkájára, valamint rendkívüli építőipari és gépészeti kapacitások igénybevételére van szükség - összegzett Hubai Imre.

Lovas Attila, a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója a helyszínen arról beszélt: a holtág-feltöltési program részeként 5 holtágba juttatnak többletvizet, melyből négynél már befejezték a munkát. A 12 kilométer hosszú, közel 100 hektáros Gyova-Mámai Holt-Tisza vízpótlása még tart, ebbe másodpercenként közel 500 liternyi folyóvizet szivattyúznak át. A műveletet azonban nehezíti a Tisza rendkívül alacsony vízállása, mely a napokban várhatóan eléri a valaha mért legkisebb szintjét.

2025. június 30. 17:52
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family