covid

Horvátországban szigorúbban ellenőrzik a hatályos járványügyi szabályokat

A válságstáb bejelentése alapján a hatóságok a hétvégétől szigorúbban ellenőrzik a járványügyi intézkedések betartását Horvátországban, a szabálysértőkre pedig pénzbírságot szabnak ki - közölte a Polgári Védelmi Igazgatóság vasárnap.

2021. október 31. 14:51

A válságstáb eközben további két héttel meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat. Az országban továbbra is kötelező a maszk viselése zárt térben, a vendéglátóhelyek pedig csak éjfélig tarthatnak nyitva. A rendezvények látogatása és a beutazás is védettségi igazoláshoz van kötve.


A polgárőrség és a rendőrség fokozottabban ellenőrzi a kegyeleti ünnepek alatt a temetőket, de az olyan nyilvános összejöveteleket is, mint a koncertek, a sportesemények vagy a magánrendezvények. Különösen figyelni fogják a maszkviselés előírásának betartását zárt térben, de nyitott térben is, ott, ahol nem tartható be a 1,5 méter távolság. Azokra, akik nem hordanak maszkot vagy szabálytalanul viselik azt - például csak a száj van eltakarva, az orr nincs -, 500 kuna (24 ezer forint) pénzbírságot szabnak ki - olvasható a Polgári Védelmi Igazgatóság közleményében.
Horvátországban az elmúlt egy hétben tízhavi csúcsot döntött a napi új fertőzöttek száma, és ennek hatására valamelyest nőtt az oltakozási hajlandóság is.


Az elmúlt 24 órában 3319 új fertőzést azonosítottak az országban; a vírus okozta Covid-19 betegségben 22-en haltak meg. Kórházban 1418 beteget ápolnak, közülük 170-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 911 239-en kaptak védőoltást - a jogosultak 47, a felnőtt lakosság 56 százaléka -, közülük 1 799 683-an már a második adagot is felvették.


A szomszédos Szlovéniában vasárnapra 1663 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A Covid-19 szövődményei miatt hat beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 572-en vannak kórházban, 138-an intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 188 712-en kaptak védőoltást, közülük 1 119 181-en már a második adagot is felvették. Ez az oltásra jogosult lakosság 56, illetve 53 százaléka.
Ljubljana nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a romló a járványhelyzet miatt újra lezárásokat rendel el. Janez Poklukar egészségügyi miniszter szerint ez akkor következhet be, ha az intenzív osztályon kezelt betegek száma 160-180-ra emelkedik.

MTI/Címlapfotó:Facebook/Horvátország

A Fidesz előnye továbbra is jelentős, a kormánypártiak inkább oltáspártiak
A Fidesz előnye továbbra is jelentős, a baloldalnak pedig nemcsak a megosztottsága okoz nehézséget – derült ki a Tár...
Elindult a féltékenykedés a Nagy Ő-ben
Elindult a kőkemény féltékenykedés a lányok között: Annabella nem tudja elviselni, hogy Dávid más lánnyal is flörtöl...
Megrázó és sokkoló kisfilmet adott ki a rendőrség
31-en haltak meg idén a főváros útjain figyelmetlenség és mulasztások miatt.
Amerikai nagytőkés csoportok embere Bajnai Gordon
Bajnai Gordon gyakorlatilag az amerikaiak embere, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal pedig minden pénzt külföldről ...
Egy többszörösen körözött gyilkost fogott el a TEK
Emberölés, lőfegyverrel visszaélés, garázdaság és lopás miatt köröztek.
Szigorodtak a beoltatlanokra vonatkozó korlátozások Ukrajnában
Ukrajnában hétfőtől életbe léptek azok a szabályozások, amelyeknek értelmében szigorodtak a koronavírus-járvány miat...
Orbán Viktor így búcsúzik Kóbor Jánostól
Meghalt Kóbor János. A legendás Omega frontemberét az egész ország gyászolja.
Tolvai Reni 17 évesen is igazi bombázó volt
Tolvai Renin nem fog az idő! A gyönyörű énekesnő szinte semmit sem változott 17 éves kora óta.
Tények délben teljes adás, 2021. december 6., hétfő
GYÁSZ - 78 éves korában meghalt Kóbor János. A legendás énekes koronavírus miatt került kórházba hetekkel ezelőtt. S...
Napsütés nyugaton, felhősödés keleten
időjárás-jelentés, 2021. december 6., hétfő, dél