Holttestet találtak az egyik Spar parkolójában a fővárosban

Egy 50 év körüli férfi vesztette életét.

Kedd délután egy utcán fekvő férfihoz riasztották a mentőket az Egressy útra, aki infarktust kaphatott.

Az 50 év körüli áldozat éppen az autójához sétált, amikor hirtelen összeesett és meghalt – írta meg a Bors.

A lap információi szerint az egyik járókelő látta, ahogy a férfi összerogyott a Spar parkolójában és a földre zuhant, ő hívott hozzá mentőt.

A szakemberek hamar a helyszíne értek, de már nem tudták megmenteni a férfi életét.

A Borsnak egy szemtanú számolt be az esetről a helyszínen, ahol egy megrázó fotó is készült.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Amikor közelebb értem, láttam, hogy a földön fekszik valaki, aki le van takarva, itt már gondoltam, hogy nagyon nagy baj van… ott volt egy nő is, akiről kiderült, hogy ő hívta a férfihoz a mentőket. Ő vette észre, hogy a férfi összeesett. Állítólag a parkolóban lévő autójához ment volna, de már nem tudott beülni. Hamar kiértek a mentők, megpróbálták újraéleszteni a férfit, de ez már nem sikerült. Amikor megkérdeztem a hölgyet, hogy mi történt, azt mondta, hogy a férfi infarktust kaphatott. Aztán a mentők is odamentek hozzá és közölték vele, hogy töltse le a Szívcity appot, mert akkor gyorsabban ideér a segítség és ilyen esetekben talán még életet is tudnak menteni. Ezután a hölgy el is ment a helyszínről

– mondta.

Az esettel kapcsolatban a lap munkatársai megkeresték a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik elmondták, hogy bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Egy férfi lett rosszul, akit a mentőszolgálat munkatársai megkíséreltek újraéleszteni, de nem sikerült. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel - közölték.

Kapcsolódó tartalom:

Holttestre bukkantak Lőrinciben

2024. február 13. 20:03
Meghalt egy kórházi dolgozó, miután tűz volt csütörtökön délután a makói kórházban.
Az iskola- és kórházbezárások után újabb botrányos kijelentést tett Tarr Zoltán, a Tisza Párt politikusa, aki a magy...
A bukott vezérkari főnök elmondta, a puding próbája az evés, a katonáé pedig az, miként áll helyt a harchelyzetben.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
időjárás-jelentés, 2025. október 3., péntek
Egy édesapa keresett meg minket azzal, hogy a poklok poklát éli meg azért, mert 18 éves lánya kábítószerfüggő. A seg...
family
Brutális siker, óriási ováció és álló tapsvihar! Gálakoncertet adott Mága Zoltán a Zene és az Idősek Világnapján a B...
family
Gyerekkora óta a nagy napról álmodozott. Most eljött az idő! Tigyi Kármen egyike annak a hat nőnek, akik úgy döntött...
family
DÖBBENETES VALLOMÁS! - Három daganatot diagnosztizáltak nála, titokban járt a kezelésekre, senkinek sem beszélt a be...
family