Hihetetlen, hogy mekkora zuhanást élt túl egy hegymászó

Túlélt egy több mint 120 méteres zuhanást az Egyesült Államokban a Cascade-hegység északi részén egy hegymászó, aki a baleset után több órán át hevert eszméletlenül, mielőtt magához tért, és segítséget kért. Három társa azonnal meghalt a zuhanás következtében.

A Washington állambeli Okanogan megyei seriff hivatala még hétfőn közölte, hogy három hegymászót holtan találtak az Early Winters Spiers nevű sziklaképződménynél, Mazama településtől nyugatra. Egy negyedik társuk súlyos koponyasérülést szenvedett, belső vérzése lett, és az eszméletét is elvesztette. Helyi idő szerint szerdán a kórházban maga is meg tudta erősíteni a hatóságok eredeti feltételezését, hogy az eszméletvesztése után mintegy nyolc órával később magához tért, kiszabadította magát az összegabalyodott kötelek közül, és a rendkívül nehéz, sziklás-havas terepen egy jégcsákány segítségével vissza tudott menni az autójához, hogy aztán egy közeli város telefonfülkéjéből segítséget kérjen.

Fotó: Okanogan megyei seriffhivatal

A szerencsétlenül járt hegymászók barátok voltak, néhányan közülük már másztak is együtt korábban, és volt tapasztalatuk - mondta el Cristina Woodworth, az Okanogan megyei seriff hivatala mentőegységének vezetője. A túlélő elmondása szerint éppen az Early Winters Spiers sziklaképződményen ereszkedtek le együtt kötélen, amikor kicsúszott a rögzítésüket szolgáló egyik szög a sziklából, és mindannyian lezuhantak.

A három holttestet mentőhelikopterrel szállították el. A baleset körülményeit vizsgálják a hatóságok.

MTI

2025. május 15. 13:07
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Sokadszor fordul elő, hogy Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál: luxusnyaralással, urizálással vádolja a kormán...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.