Hidvéghi Balázs: Soros György és civil szervezetei újra támadásban Európa ellen!

Amikor olyan törvény kerülne elfogadásra, amely fellép az illegális migráció ellen, rögtön megjelennek a Soros-féle NGO-k – hívta fel a figyelmet a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Hidvéghi Balázs szerint Soroséknak nem számítanak a karácsonyi vásárokba hajtó terroristák áldozatai, és nem számítanak az afgán migránsok által halálra késelt gyermekek sem.

Angela Merkel és az egész globalista sajtó felhördülése után a német Bundestag végül leszavazta a CDU és az AfD által közösen elfogadott – egyébként magyar mintát követő – migrációellenes javaslatot – hívta fel a figyelmet a közösségi médiában Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Néhány napra rá Berlinben már mintegy 160 ezer ember vonult utcára, aggódva a szélsőjobboldal térnyerése miatt, tiltakozásul a CDU és az AfD bevándorlásellenes összefogása ellen – emelte ki az államtitkár.

Mit gondolnak, kik állnak az esemény szervezői mögött? A tüntetést az a Campact nevű NGO szervezte, amelynek 2022-ben az egyik fő támogatója a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány volt. Meglepő, nem?

– tette fel a költői kérdést Hidvéghi Balázs.

Amikor végre egy olyan törvény kerülne elfogadásra, amely az illegális bevándorlás ellen lépne fel, rögtön megjelennek a Soros György-féle NGO-k, hogy „szélsőjobboldali fenyegetésre” hivatkozva nyomást gyakoroljanak az adott országra. Soroséknak nem számítanak a karácsonyi vásárokba hajtó terroristák áldozatai, és nem számítanak az afgán migránsok által halálra késelt gyermekek sem – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve, hogy most, hogy Washingtonból kiszorulnak, még nagyobb erővel próbálják majd befolyásolni Brüsszelt és Európa országait, hogy azok fogadják el a liberális értékeket és engedjenek a nyílt társadalom eszméjének.

Orbán Viktor jövő héten fogadja Alice Weidelt és máris látható a liberális sajtó felháborodása. De értünk mi mindent. Mi nem hagytuk, hogy Soros-szervezetek játszóteret csináljanak Magyarországból, és a jövőben is minden ilyen próbálkozást meg fogunk akadályozni! És ez nagyon frusztrálhatja őket...

– zárta bejegyzését Hidvéghi Balázs.

Forrás: Magyar Nemzet

2025. február 04. 14:03
Vizsgálat indult három magyar rendőr ellen egy kegyetlen gyilkosság miatt
Belső vizsgálatot indított a rendőrség egy Budapesten meggyilkolt nő korábban elutasított feljelentése miatt. A kétg...
Megölte barátnőjét a rocksztár, mobiltelefon rögzítette a gyilkosságot
A zenész hiába igyekezett elrejteni a nyomokat, mégis lebukott.
Hogyan lett két gigantikus kanyon a Holdon? Itt a magyarázat
Több milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, egy új kutatás pedig most felfedte a történetét.
Megvan a tökéletes főtt tojás receptje, tudományosan megállapították
A tökéletes főtt tojás bársonyos sárgája puha, szilárd fehérrel párosul – állítják az amerikai tudósok.
Holtan találták meg az eltűnt 11 éves kislányt az erdőben
Nem messze az otthonától gyilkolták meg.
Hatalmas show és Trump a Super Bowl-on
Rekordnézettségre, több mint 120 millió nézőre számítanak a szervezők az idei Super Bowl-on. Az amerikai futball-lig...
21-szer ítélték el a 20 éves fiút, most újra szabad lábon van
A hosszú bűnlajstrom ellenére a bíróság megint adott neki egy új esélyt.
Alig esett hó, most mégis szánkózhatnak
Szánkóztak, hógolyóztak, hóembert építettek, sőt még síelni is tanultak a gyerekek Szolnokon. A Várkonyi téren ugyan...
Drágul a virág, már készülnek a rohamra
Ecuadori vagy kolumbiai vörös rózsát, szív alakú bonbont, plüssmacit, sőt van, aki wellness hétvégét ajándékoz majd ...
Tolatott az autópályán a hibája miatt
Rossz helyen hajtott ki az autópályáról, ezért egyszerűen visszatolatott egy sofőr az M3-ason, az életveszélyes manő...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.