Hide the Pain Harold, azaz Arató András szerint is működik az árrésstop

Az intézkedés bevezetése az inflációt is csökkenteni fogja - írta kedden a Magyar Nemzet.

A boltok és a vásárlók is elégedettek az árrésstop bevezetésével – jelentette ki Lentner Csaba. A közgazdász hozzátette: az árrésstop bevezetése a várakozásoknál nagyobb árcsökkenést hozott a boltokban. A kormány március 17-én bevezetett árrésstopja több mint ezer termék árát csökkentette – közölte a Hír TV.

Továbbra is megemelkedett vásárlói forgalom tapasztalható a boltokban – hangsúlyozták. Hozzátették: a tapasztalatok és az eredmények azt mutatják, hogy az intézkedés eredményesen működik.

Egy hazai élelmiszer-üzletlánc kommunikációs igazgatója elmondta: az elmúlt időszak tapasztalatai érezhető változásokat hoztak a vásárlók számára.


Az árrésstop az inflációra is nagyon jótékony hatást gyakorol. Csökkenni fog az infláció, megáll az infláció növekedésének üteme 
– hangsúlyozta Lentner Csaba közgazdász professzor. Hozzátette: a kormány következő feladata, hogy a kereskedők a kieső hasznukat – amely indokolatlan volt az elmúlt időszakban – ne tudják ráterhelni más termékekre.

Az árrésstop bevezetése a várakozásoknál nagyobb árcsökkenést hozott a boltokban, ami a későbbiekben a megnövekedett vásárlói forgalmat eredményezheti – vélekedett a közgazdász.

A vásárlók is elégedettek az árrésstoppal: Hide the Pain Harold, azaz Arató András a Hír TV-nek elmondta, hogy számára főleg a laktózmentes termékeknél észrevehető az árcsökkenés, mivel szoktak ilyen termékeket vásárolni, és ezek észrevehetően olcsóbbak lettek.

Egy másik vásárló azt mondta, főleg a tejtermékeken látható, de még a gyümölcsökön is észrevehető az árak csökkenése.

Borítókép: Facebook / Magyar Nemzet

2025. április 02. 10:12
A német bíróság elmarasztalta azt a férfit, aki a frankfurti repülőtér kifutójára hajtva magához ölelte Olaf Scholzot
Kábítószer hatása alatt járművével felhajtott a kifutópályára.
Benyújtották az első emberölés miatti keresetet a dominikai diszkóbaleset miatt
A Dominikai Köztársaságban a 231 halálos áldozat egyikének családja kedden benyújtotta az első feljelentést gondatla...
Súlyos börtönbüntetésre ítélték az illegális kampányfinanszírozással vádolt Ollanta Humala volt perui elnököt
Humala és felesége a brazil Odebrecht építőipari óriáscégtől kapott jogszerűtlenül pénzbeni támogatást.
Kína szerint "amerikai ügynökök" állnak az ázsiai téli játékok alatt elkövetett kibertámadások mögött
A gyanúsítottak megtámadták Hejlungcsiang tartomány létfontosságú infrastruktúrájának számítógépes rendszerét is.
Kiszabadult a Dél-Afrikában elrabolt amerikai lelkész
Csodával határos módon épségben került elő.
Már nincs takargatnivalóm!
Király Linda bomba formában van. 17 kilót dobott le magáról kőkemény munkával, kitartással és fegyelemmel. A pillana...
family
Orbán Viktor: Nincs kétségem afelől, hogy a Tisza Párt nem egy magyar párt, az egy brüsszeli párt
A miniszterelnök Hont Andrásnak elmesélte, mi történne, ha másnap elütné a villamos, de beszélt Ukrajna EU-csatlakoz...
Ez sorsdöntő lesz!
Egy ország szíve szorult össze, amikor Schmuck Andor a Nagy Duettben elmondta, hogy súlyos beteg. "Mindig csak előre...
family
Te most szórakozol velem?
Először azt hitte, hogy a barátai szórakoznak vele, de rá kellett döbbennie, hogy az ügy véresen komoly. Hajdú Péter...
family
Tények teljes adás, 2025. április 17., csütörtök
GYÁSZ - Felfoghatatlan a fájdalmuk, megtörve, sírva nyilatkoztak a Tatabányán meghalt csecsemő szülei. Zsombit kieng...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.