Hazudott Magyar Péter, csúnyán megbukott a sörösdobozos sztori

Saját magát leplezte le egy felvétellel.

Újabb hazugsággal bukott le Magyar Péter.

Híresztelése szerint sörösdobozzal próbálták megdobni őt, miközben a Gyulai várnál mondott beszédet szerdán.


A Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán számolt be az esetről, ami utólag kiderült: hazugság.

Az interneten közzétett felvételen ugyanis jól látszik, hogy a beszéde alatt K. Róbert kezében nem sörösdoboz, hanem csupán egy szotyis zacskó volt, melyet a zsebéből vett elő.

Bár nem meglepő, hogy Magyar összekeverte a kettőt. Nemrégiben ugyanis egy másik esetnél is felsült.

Mint azt a napokban megírtuk, akkor a gyomot nem tudta megkülönböztetni a napraforgótól.

Úgy tűnik, utóbbi a gyenge pontja lehet, hiszen most a napraforgómagot, azaz a szotyit nézte sörnek.


Magyar Péter korábban azt is tagadta, hogy testőrei lennének, azonban a Gyulai várnál készült képsorok ezt is cáfolták.

Megfigyelhető, hogy a Tisza Párt elnökének emberei azonnal üldözőbe vették a véleménynyilvánítót.

2025. augusztus 07. 12:40
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
Fergeteges sztárpörgéssel jön a Szerencsekerék! Mihályfi Luca, Nagy Zsolt Leo, Papp Máté Bence és Kasza Tibi csapnak...
family
Hatalmas bulival indult hétfőn este a Hal a tortán harmadik hete, ezúttal az egykori győztesek ragadtak fakanalat, h...
family
SZÖRNYŰ - A boltból biciklizett hazafelé, halálra gázoltak egy kilencéves kislányt Sátoraljaújhelyen hétfőn, a gyere...
Dávid Petra, Kiara Lord, Kóbor Léna vagy éppen Kunstánczi Lia. Bár elsőre semmi közös nincs bennük, mindannyian izga...
family
Az OECD friss jelentése szerint Magyarország a negyedik legnagyobb reálkereset-növekedést érte el az idei első negye...