Hátborzongató dolog történt Miskolcon, kutyás szakemberek jelentek meg az utcákon - Fotók

Még egy drónpilótát is be kellett vetni.

Tűvé tették Miskolc Komlóstető városrészét egy eltűnt miatt. A harmincas éveiben járó férfi még pénteken kora este távozott otthonából, ekkor azonban nyoma veszett, és nem adott életjelet magáról.

A városi rendőrség értesítette a Neptun Mentőcsapatot, amelynek hat tagja hét kutyával a helyszínre vonult – olvasható az egyesület közösségi oldalán kedden megosztott beszámolóban.


A kereső szakemberek segítségére volt egy drónpilóta is, aki a levegőből pásztázta a környező területeket.

A fiatal férfit rövid időn belül megtalálták egy erdős részen, de már nem tudtak rajta segíteni, ugyanis addigra életét vesztette.

2025. február 19. 16:32
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
13 év. Ennyi ideig nem tudott a világról semmit az a mezőtúri kislány, akit a saját anyja zárt el a külvilágtól. Nem...
family
Megmentette gazdája életét egy spániel Southampton-ban, az Egyesült Királyságban!
A résztvevők felvonulásával és egy fúvószenekar koncertjével megnyitották a vitorlázórepülő Európa-bajnokságot Békés...
A szombati nap után világossá vált, hogy mi a 2026-os választás tétje - ezt írta közösségi oldalán a Fidesz frakció ...
Élete első bálján máris megválasztottak az Anna bál szépének egy 18 éves budapesti lányt, azt mondta, egyáltalán nem...