Hatalmas lángokkal ég egy papírgyár, óriási a pánik - videóval

Kilométerekről látni az óriási fekete füstöt.

Kigyulladt egy papír- és pelenkagyár szombaton Pakisztánban, Hayatabadban. Az üzemben használt anyag nagy része polietilénből készült, így rendkívül gyorsan elterjedt a tűz az egész épületben. Hatalmas lángok csaptak fel és kilométerekről látszódó fekete füst borította be a környéket szombaton. A tűz akkora, hogy még vasárnap is nagy erőkkel oltják.

Összesen 1122 tűzoltó, több mint 25 tűzoltófecskendővel és -autóval küzd a lángokkal.

Még egyelőre felbecsülhetetlen a kár nagysága, de már most látni, hogy jelentős lesz.


Az oltási munkálatok során mintegy 18 tűzoltó rosszul lett a veszélyes körülmények miatt, ők orvosi ellátásra szorultak, de jelentések szerint már jobban vannak. Rajtuk kívül egyelőre nem számolt be a helyi sajtó sérültekről.

Az internetet több videót is készítettek a hatalmas tűzről a helyiek.

2024. október 27. 13:30
Óriási meglepetést nyújtott a Dancing tizedik párosa, hatalmas ovációval fogadta a közönség
Nemcsak maga a páros kiléte, de az első táncuk is.
Mikes Anna elárulta, miért van vége
Mikes Anna úgy döntött, hogy számára vége, és nem áll a Dancing with the Stars színpadára. A profi táncos most elősz...
24 utas meghalt, brutális buszbaleset történt egy leváló pótkocsi miatt - videóval
Felborult és szakadékba zuhant egy busz Mexikó központjában, miután nekiütközött egy kukoricát szállító teherautóról...
Bedrogozta és megerőszakolta áldozatait egy orvos, most rekordbüntetést kapott
158 év börtönbüntetést kapott.
Könnyeivel küszködve értékelte a gyönyörű táncot Ördög Nóra - videóval
Egy gyönyörű bécsi keringőt adott elő az idei Dancing with The Stars meglepetés párosa.
Menczer: Magyar Péter Brüsszel embere, mindent végrehajt, így volt a Migrációs Paktumról szóló szavazáson is
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy néhány napja az Európai Parlamentben a Tisza Párt képviselői szavazatukkal támo...
Hidvéghi: Újabb lakhatási támogatásokat tervez a kormány
A lakhatást érintő kérdésekről is szól a hétfőn induló nemzeti konzultáció.
Ifjabb Schobert Norbi a Megasztárról: Nem tudom még elképzelni, hogy benne leszek a 12-ben
A Megasztár vasárnap esti középdöntőjében színpadra lép az idősebbik Schobert fiú is.
Agyonlőtte terhes feleségét a feltételesen szabadlábra helyezett gyilkos
A férfit egy 2008-as gyilkosság után engedték szabadon, de újra ölt.
Tűz ütött ki egy budapesti kórházban is
Egy szállodában csaptak fel a lángok vasárnap Budapesten, nem sokkal később érkezett az újabb esetről a hír, tűz kel...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.