Hatalmas küzdelem zajlott egy férfi életéért Szombathelyen

Az idős férfi a helyi tekepályán esett össze. 

2022. augusztus 15. 13:46

Szombaton a 70 év körüli férfi éppen a szombathelyi tekepályán gurított, amikor hirtelen, minden előzmény nélkül rosszul lett, majd összeesett. Sporttársai azonnal a segítségére siettek, megvizsgálták az eszméletlen férfit, aki már nem lélegzett. Azonnal tárcsázták a segélyhívót, ahol a vonal túlsó felén lévő diszpécser utasításait követve nekiláttak az újraélesztésnek, amit a rövid időn belül a helyszínre érkező mentők folytattak.

Az időben érkező segítségnek köszönhetően az idős férfit stabil állapotban szállították kórházba - olvasható az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.

Újabb botrány Johnny Depp körül
Az ismert színészt most testőrei vádolták meg azzal, hogy illegális anyagok szállítására kötelezte őket.
Fapados szexjárat: A levegőben kívánta meg utastársát
A 35 éves férfi előbb alaposan megfogdosta, majd a mosdóba akarta rángatni a mellette ülő nőt.
Kiderült, miért léphetett vonat elé a kislány Gyürén, a nagyapa is tehetetlen volt
Iskolai zaklatások miatt próbálhatott végett vetni életének egy 11 éves kislány Gyürén - írja a Bors.
Hamarosan útjára indul az Ázsia Expressz új évada
Október 10-én harmadik évadával tér vissza a TV2 népszerű kalandreality-je az Ázsia Expressz.
Horror Tázláron: Elszabadult kutya harapta le egy biciklis kezét
A nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Megasztár: mi lett veletek másodikok?
Egészen a döntőig meneteltek, ám a végén nem az ő nevük hangzott el. Megkerestük az ország első énekes tehetségkutat...
Vérfagyasztó képsorok: hajléktalan vert meg egy nőt a metróaluljáróban- Videó
A nő utazás közben nem vett tudomást a férfiról, aki emiatt megtámadta őt.
Mélypontra kerültek, majdnem feladták
Készpénzt, bankkártyát, telefont és az otthon édes kényelmét hátrahagyva idén is nyolc ismert páros vállalkozott egy...
Életét akarhatta eldobni a kislány
Hogyan jut eszébe egy 11 éves kislánynak az öngyilkosság gondolata? Hogy vonat alá vesse magát és befejezze még kezd...
Brutálisan sok mobilozó sofőrt fogtak a rendőrök mindössze egy hét alatt
Egy hét alatt több mint ötszáz esetben kellett intézkedniük a rendőröknek vezetés közben kézben tartott mobiltelefon...