A tengerbe zuhant egy amerikai katonai repülőgép Japán nyugati részénél egy sziget közelében szerdán hat emberrel a fedélzetén, a balesetben legkevesebb egy ember életét vesztette - közölte a japán parti őrség.
Hajókkal és repülőgépekkel kezdték meg a mentési munkálatokat. A hatóságok közölték, hogy egy holttestet, illetve roncsdarabokat találtak a helyszínen. További két embert is kihúztak a vízből, az ő állapotukról egyelőre nem tettek bejelentést.
A japán parti őrség korábban azt közölte, nyolc emberrel a fedélzetén járt szerencsétlenül a gép, de az amerikai hadsereg ezt a számot később hatra módosította.
A V-22 Osprey típusú repülőgép Jakusima szigetének repülőtere közelében zuhant a tengerbe. Szemtanúk szerint a bal hajtómű lángolt, miközben a gép ereszkedett.