Három új sírt találtak Luxorban egyiptomi régészek

Három új sírt találtak egyiptomi régészek a luxori Dra Abu el-Naga temetkezési helyen, amelyekben magas rangú tisztségviselők nyugodtak – adta hírül az MTI a kairói turisztikai és régészeti minisztérium közlése alapján.

A tárca közleménye szerint egyiptomi régészek az Újbirodalom korából (i-e. (1550-1070) származó sírokat találtak, és a bennük talált feliratok alapján azonosították, hogy kik nyugszanak bennük.

A minisztérium közzétette a sírokban talált tárgyakról – közöttük a műtárgyakról és szobrokról - készült felvételeket. A felfedezésről feltehetően a nyáron kiállítás nyílik a gízai piramisok közelében tavaly részlegesen megnyílt múzeumban, bár a hivatalos időpontot még nem erősítették meg. A múzeum több mint százezer kiállítási tárggyal mutatja majd be az ország gazdag ókori örökségét.

A Luxorban felfedezett sírok egyike Amum-em-Ipeté, aki Ámon isten papja volt. A sírt alaposan megrongálták, csak halotti bútorokat vivő emberekről és egy lakomáról készült ábrázolások maradtak meg.

A másik két sír a 18. dinasztia korából származik, az egyik egy Baki nevű emberé, aki a gabonaraktárak felügyelője volt. A másik sírban egy "S" nevű férfi nyugodott, akinek számos tisztsége volt; felügyelte az oázisban található Ámon-templomot és az északi oázis írnoka és kormányzója volt.

Serif Fathi turisztikai és régészeti miniszter nagyon fontos tudományos és régészeti eredménynek nevezte a felfedezést, amelytől Egyiptom kulturális turizmusának további fellendülését várja.

Januárban Egyiptomban több felfedezést is tettek Luxor környékén. Ezek között volt egy ókori sziklasír és több, 3600 éves temetkezési akna. A Nílus nyugati partján, a Hatsepszut királynő Deir el-Bahri-i temetkezési templomához vezető út mentén bukkantak rájuk.

A tavalyi év végén, szintén Hatsepszut templomához közel, a dél-aszaszifi nekropoliszban tártak fel egy ókori sírt, amelyben tizenegy koporsó volt.

2025. május 27. 09:17
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...