Halból volt a töltött káposzta Fásy Ádám asztalán, a műsorvezető alig talált jelzőket

Mintegy ötezer ember kígyózott a Tisza-parton, és a műsorvezető is köztük volt.

Magyar rekord született az idei tiszacsegei harcsapaprikás-főző versenyen, és egyáltalán nem biztos, hogy nincs ennél feljebb.

Fásy Ádám a pénteki Mokkában elmondta, hogy óriási megtiszteltetés számára, hogy tizenegy évvel ezelőtt részévé válhatott ennek a nagyszerű rendezvénynek, amelyen egy csapat fáradhatatlan munkájának köszönhetően valósul meg.

Elképesztő számokat produkált az idei fesztivál, 162 csapat vett részt, az emberek pedig másfél kilométer hosszan sorakoztak a Tisza partján. A műsorvezető elmondása szerint 1300-1400-an főztek, összesen pedig mintegy ötezren gyűltek össze, amivel sikerült új magyar rekordot felállítani.

Fásy Ádám szerint azonban nem biztos, hogy ez a csúcs, úgy gondolja, minden évben meg lehet dönteni, és minden alkalommal lehet valami új színt hozni a versenybe. Rendkívül örül annak, hogy van egy ilyen esemény, hiszen szerinte a gasztronómia, az együtt evés, ivás csodálatos módon tudja összekapcsolni az embereket.

Eszméletlen magas színvonalon főznek a magyarok

– magyarázta Fásy, ugyanis a zsűrinek is tagja volt.

Meglepő megoldásokból ezúttal sem volt hiány, hihetetlen csavarokat vittek hagyományos ételekbe a versenyzők, ilyen volt most a halból készült töltött káposzta is.

2023. szeptember 08. 10:26
Kórházba került Váczi Gergely, műteni kellett
A nehezén már túl van.
Elhunyt Jakabházy László
87 éves volt.
Elképesztő égi jelenségben lehet részünk, életünkben csak egyszer adódik ilyen
Szabad szemmel is látható lesz.
Őrizetbe vették Dél-Szudán alelnökét az elnökhöz hű erők
Dél-Szudánban az elnökhöz hű katonai egységek őrizetbe vették az afrikai ország alelnökét, Riek Machart - jelentette...
Bejrút: többen meghaltak egy izraeli támadásban Libanon déli részén
Tüzérségi támadás ért egy járművet.
Meghalt egy fiatal nő és kutyája a 45-ösön
Frontálisan ütközött egy kamionnal és meghalt egy fiatal nő csütörtökön délután a 45-ös úton Szentesnél.
Bombákat találtak a Liszt Ferenc repülőtérnél
Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél - közölte a Magyar Honvédség 1. ...
Palóc André: 91 milliárd forint érkezik a nyugdíjasokhoz novemberben
A Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője arra is rámutatott, hogy az árrésstop működik, a kormány és a bankok között...
Tények este teljes adás, 2025. március 27., csütörtök
GYILKOSSÁG - Megölte a gyerekkori barátját egy férfi Monoron. Részegen ünnepelték a névnapjukat, amikor összevesztek...
Tények gazdasági különkiadás, 2025. március 27., csütörtök
Az utóbbi időben jelentős mértékben emelték áraikat a pénzintézetek, magasabbak lettek a bankszámla költségek. A kor...
Hiba történt az adatok betöltése közben
Hiba történt az adatok betöltése közben