Egy 35 éves egyesült államokbeli apa, Derrick Coles, és akkori felesége, Kapri Cheatom évtizedeket tölthetnek börtönben egy hétfői ítélet alapján, mert kínzó büntetéseknek vetették alá 12 éves gyermeküket, Danilót, aki végül belehalt sérülésibe - részletezte a lawandcrime.
A San Antonio-i Rendőrkapitánysághoz 2022. február 6-án érkezett egy 911-es hívás, miszerint egy gyermek légzészavarral küszködik, és segítségre van szüksége. A helyszínre érkező mentőknek azt mondta az apuka, hogy a fia elesett a zuhany alatt, ám ők több gyanús sérülést is felfedeztek a gyermek testén, akit még aznap este halottnak nyilvánítottak.
A nyomozóknak a texasi pár beismerte, hogy fizikailag bántalmazták Danilót, aki nemrég költözött az apjához. A férfi elmondása szerint a gyermek tiszteleten volt, ezért a végzetes napon olyan büntetéseket kapott, hogy órákon át 22 kilogrammos dobozokat kellett a kezében tartania, majd amikor már nem bírta, könnyebb dobozokat kapott, végül mikor minden ereje elszállt, fekvőtámaszokat kellett végeznie. Ez a büntetés körülbelül négy-öt órán át tartott, és amikor a kisfiú összecsuklott, az elkövető megverte egy övvel.