Halálbüntetésre ítélték Kínában a japán iskolabuszos késelőt

A kelet-kínai Szucsou bírósága halálra ítélte csütörtökön azt a kínai férfit, aki tavaly júniusban késsel megsebesített három embert, egy japán nőt és gyerekét nem életveszélyesen, valamint egy kínai utaskísérőt halálosan - közölték a sanghaji japán főkonzulátus képviselői.

A Csiangszu tartománybeli város népbírósága szerint tavaly június 24-én egy japán iskolához közeli buszmegállóban történt az eset. Az 52 éves Csou Csia-seng késsel rátámadt az ott álló emberekre, köztük a japán nőre és gyerekére. Egy 54 éves kínai utaskísérő megpróbálta megállítani a támadót, de őt is megsebesítette, olyan súlyosan, hogy két nappal később belehalt sérülésébe.

A vád szerint a támadó indítéka az volt, hogy eladósodott, munkanélkülivé vált és a saját életének is véget akart vetni - mondta az egyik japán tisztségviselő. Hozzátette, hogy Tokió elfogadja az ítéletet.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Kínában az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló esetek, és nagy felháborodást váltottak ki. Szeptemberben Sencsenben késeltek halálra egy japán származású diákot. Aztán októberben egy sanghaji szupermarketben három embert késelt halálra és további 15-öt megsebesített egy férfi. Szintén októberben egy pekingi általános iskola kapuja előtt támadt egy 50 éves férfi a járókelőkre, öt embert, köztük három kiskorút megsebesítve.

Hétfőn kivégeztek az országban két férfit. Egyikük novemberben egy sportközpont előtt a tömegbe hajtott, és halálra gázolt 35 embert, további 43-at pedig megsebesített. A másik férfi egy bukott diák volt, aki egy műszaki főiskolán nyolc embert késelt halálra és 17 másikat megsebesített.

Forrás: MTI

2025. január 23. 14:35
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
Fergeteges sztárpörgéssel jön a Szerencsekerék! Mihályfi Luca, Nagy Zsolt Leo, Papp Máté Bence és Kasza Tibi csapnak...
family
Hatalmas bulival indult hétfőn este a Hal a tortán harmadik hete, ezúttal az egykori győztesek ragadtak fakanalat, h...
family
SZÖRNYŰ - A boltból biciklizett hazafelé, halálra gázoltak egy kilencéves kislányt Sátoraljaújhelyen hétfőn, a gyere...
Dávid Petra, Kiara Lord, Kóbor Léna vagy éppen Kunstánczi Lia. Bár elsőre semmi közös nincs bennük, mindannyian izga...
family
Az OECD friss jelentése szerint Magyarország a negyedik legnagyobb reálkereset-növekedést érte el az idei első negye...