Hajnalban csaptak le az ózdi "borászok", a torkát is elvágták volna áldozatuknak

Végül befürödtek a borral.

2022. október 20. 19:31

Október 15-én hajnalban két férfi látogatást tett az egyik ózdi benzinkúton, és bár nagy volt a választék, ők egy üveg bort szerettek volna zsákmányolni.

Neki is láttak a terv megvalósításának, hosszasan cserélgették az üvegeket, alaposan megvizsgálták az egyes palackokat, majd végül választottak egyet. Ám a pénztárhoz lépve váltig állították, hogy azt máshol vették.

A fotó illusztráció (MTI)

Az eladó azonban nem dőlt be a szélhámosoknak, ki akarta fizettetni a bort velük, ám ekkor egyikük megfenyegette, hogy elvágja a torkát. A kasszás nem mert ellenszegülni, már csak azért sem, mert órákkal korábban ugyanez az alak fenyegetőzött egyik kollégájával is, sőt azzal is büszkélkedett, hogy már volt börtönben. 

Tettüket zsarolásként is lehet értékelni, amiért akár 8 évre is rács mögé kerülhetnek. A bíróság minden kockázatot figyelembe véve a két férfi november 20-ig tartó letartóztatása mellett döntött.

A Miskolci Törvényszék csütörtöki közleményében ugyanakkor hozzáteszi, a végzés nem végleges.

Gyomorbaj? Sietve hágta át a létező összes szabályt a 10-es út fenegyereke
A sofőr ámokfutását egy fedélzeti kamera rögzítette.
Meghan Markle-nek megtiltották, hogy szakemberhez forduljon
Korábban sokkolta a közvéleményt, mikor öngyilkos gondolatairól beszélt, most elmondta, miért tette. 
Különös fotók készültek a Mecsekben, több méteresre nőttek az óriási árnyak
A látvány leírhatatlan.
Börtönre ítélték Lagzi Lajcsit
Nem ússza meg a börtönt Galambos Lajos! Az ország trombitása hét éven át bizonygatta az igazát, de hiába. A zenész m...
Rekordot dönt Demjén Ferenc
Rekordot dönt a 75 éves rocklegenda! Demjén Ferenc az egyetlen olyan magyar előadó, aki huszonötödszörre tölti meg a...
Brutális összeget nyert egy magyar az Eurojackpoton, két másik magyar is mázlista
Magyar telitalálat az Eurojackpoton, a nyeremény bruttó 30 milliárd forint
Tények este teljes adás, 2022. december 9., péntek
FRONTÁLIS - Szörnyethalt egy 32 éves férfi, miután összeütközött egy másik sofőrrel Újpesten, majd egy házfalnak is ...
Tények Plusz adás, 2022. december 9., péntek
ELTEMETTÉK JIMMY ÉDESANYJÁT - Anna nénitől a Cinkotai temetőben mintegy százan vettek végső búcsút. A szertartáson e...
Tények röviden, 2022. december 9., péntek
Tények röviden adás
Kelet felé távolodik a csapadékrendszer
időjárás-jelentés, 2022. december 9., péntek
Itt van a megdöbbentő fehérorosz bejelentés
Brüsszelnek nem elég a szankciós benzinár, még a jövedéki adóját is emelni akarja
Brüsszeli letartóztatások: a baloldal mindenhol ugyanúgy működik: külföldi pénzeket fogad el befolyásért cserébe
Jön az angol-francia csúcsrangadó, Cristiano Ronaldót megint a cserepadra száműzhetik
Még Messi is alig tudott lecsillapodni a hollandok elleni meccs után, élő adásban káromkodott - videó