verekedés

Hagyományőrző szilveszteri tömegverekedésbe avatkozott bele egy csendőr, kórházba került

Kórházba került egy román csendőr, miután megpróbált közbe avatkozni egy hagyományos szilveszteri verekedésbe Iaşi megyei Ruginoasa községben.

Az év utolsó napján Bugioaia Vale falu hagyománya, hogy a fiatalok összegyűlnek és botokkal felszerelkezve megverekednek egymással a település központjában. A hagyományos esemény során már többször történtek sérülések – írja a Maszol híroldala.

A hagyományt betartva 2021. december 31-én is összegyűlt a falu népe. A két csapatba verődött embereket azonban rendőrök megfékezték, nem engedve őket összeverekedni. A felháborodott fiatalok dulakodni kezdtek a rendőrökkel, ekkor ütötték arcon az egyiküket. 


A News Pascani információi szerint az incidens után a fiatal elkövető menekülőre fogta, de a rendőrök utolérték, és kihallgatásra vitték.

A megsérült rendfenntartót a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.


Támogatjuk a hagyományőrzést, de nem engedélyezünk olyan megnyilvánulásokat, amelyek a résztvevők biztonságát veszélyeztetik. Felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy tartsák be a rendfenntartók javaslatait”
– közölte a csendőrség a hagyományos Ruginoasa-i szilveszteri verekedés előtt.

 

A címlapfotó és videók: newspascani.com

2022. január 01. 11:45
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family