Gyorsan terjed a járvány Csehországban

Csehországban az utóbbi időben ismét gyorsan, a szakértők által nem várt mértékben emelkedik az újonnan igazolt koronavírus-fertőzöttek száma, illetve a kórházban kezelteké.

2021. november 16. 14:25

Hétfőn már 11 514 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi szűrések, 2250-nel többet, mint egy hete. A kórházban kezelt Covid-betegek száma megközelítette a 4300-at, 900-zal meghaladva a múlt hétfői adatot. Súlyos állapotban 635 páciens van - derült ki az egészségügyi tárca által kedden délelőtt nyilvánosságra hozott kimutatásból.

A járvány tavaly március eleji kitörése óta eddig több mint 1,9 millióan fertőződtek meg a 10,7 milliós Csehországban, a Covid szövődményeiben 31 636 ember meghalt. Növekszik a halálos áldozatok száma is, bár kisebb mértékben, mint a téli és a tavaszi hónapokban. Az utóbbi hetek halálozási rekordját a múlt szerdán mutatták ki, amikor 70-en haltak meg a kórban.

 

Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint a koronavírus-járvány újabb hulláma a legkockázatosabb előrejelzés szerint alakul, ezért a kormány újabb óvintézkedések meghozatalát mérlegeli. Tekintettel a közelgő kormányváltásra, ezeket az intézkedéseket már a formálódó új kormánykoalíció szakembereivel is egyeztetik.

A kórházak, tekintettel a beoltottak, illetve a betegséget átvészelők számának növekedésére, többségükben már nincsenek annyira leterhelve, mint egy éve vagy idén márciusban, amikor tízezer beteget láttak el, s közülük több mint kétezren súlyos állapotban voltak. Mindezek ellenére majdnem egy tucat morvaországi kórház már így is a hadsereg segítségét kérte a problémák leküzdésére, elsősorban az ápolóhiány enyhítésére. A hadsereg eddig mintegy 60 katonát küldött a kórházak megsegítésére.

Csehországban eddig 6,2 millióan kapták meg a vakcina mindkét adagját, 532 ezren pedig már a megerősítő, harmadik adagot is. A vakcina első adagját 233 ezren vették fel. A napi oltások száma 40 ezer körül mozog.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

 

A Fidesz előnye továbbra is jelentős, a kormánypártiak inkább oltáspártiak
A Fidesz előnye továbbra is jelentős, a baloldalnak pedig nemcsak a megosztottsága okoz nehézséget – derült ki a Tár...
Elindult a féltékenykedés a Nagy Ő-ben
Elindult a kőkemény féltékenykedés a lányok között: Annabella nem tudja elviselni, hogy Dávid más lánnyal is flörtöl...
Megrázó és sokkoló kisfilmet adott ki a rendőrség
31-en haltak meg idén a főváros útjain figyelmetlenség és mulasztások miatt.
Amerikai nagytőkés csoportok embere Bajnai Gordon
Bajnai Gordon gyakorlatilag az amerikaiak embere, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal pedig minden pénzt külföldről ...
Egy többszörösen körözött gyilkost fogott el a TEK
Emberölés, lőfegyverrel visszaélés, garázdaság és lopás miatt köröztek.
Tények délben teljes adás, 2021. december 6., hétfő
GYÁSZ - 78 éves korában meghalt Kóbor János. A legendás énekes koronavírus miatt került kórházba hetekkel ezelőtt. S...
Napsütés nyugaton, felhősödés keleten
időjárás-jelentés, 2021. december 6., hétfő, dél
Az idei legszexibb Mikulás díját Metzker Viki kapja
A magyar DJ idén is kitett magáért és dögös Mikulásjelmezbe bújt.
Trélert rendeltek és úgy loptak kocsikat
A nagykátai rendőrök elfogták a három tápiószecsői férfit, akik autókat loptak, házakba és üzletekbe törtek be. Mind...
Január 3-ától elérhetők a Magyar Falu Program új pályázatai
A kistelepülésen élők életminőségének további javítása érdekében 14 felhívással 2022. január 3-án megjelennek a Magy...