Gyöngyösi és a Jobbik éveken át mániákusan támadta Izraelt

Széderestés fordulata előtt néhány évvel a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton több alkalommal is élesen támadta Izraelt. Gyöngyösiék Palesztina mellett szabályos kampányt folytattak, 2012-ben tüntetést szerveztek az izraeli követség elé, Izraelt terrorállamnak nevezték, Vona Gábor pedig 2014-ben minden magyar kapcsolatot meg akart szakítani a zsidó állammal - írta kedden a Magyar Nemzet

2011. szeptember 26-án az azóta már megszűnt jobbikos N1TV Gyöngyösi Márton egy sajtótájékoztatójáról számolt be. A Jobbik akkori főkülügyese a magyar külügyminisztériumot támadta, és azt követelte, hogy Magyarország ismerje el a független Palesztinát az ENSZ-ben.

Az idén már az amerikai nagykövet széderestéjén szereplő Gyöngyösi lecionistázta az Orbán-kormány egyik államtitkárát, és azért kritizálta Németh Zsoltot, mert „a becsődölt béketárgyalások folytatásának fontosságát emlegeti”. Ez a mondat összecseng az elmúlt időszak baloldali háborúpárti propagandájával.

A Jobbik mai elnöke 2011-ben egy meglehetősen ízléstelen hasonlattal azt is állította, hogy „Izrael a palesztin népet terrorban tartja a világ legnagyobb szabadtéri gettójában”. Gyöngyösi attól tartott, hogy Magyarország „teljes mértékben elszigetelődik a világban az Egyesült Államok és Izrael oldalán”.

Nem ez a durva zsidóellenes kirohanás volt ugyanakkor Gyöngyösiék egyetlen szélsőséges akciója. 2012 novemberében az izraeli nagykövetség előtt tüntetett a Jobbik. A Jobbik akkori elnöke, Vona Gábor szerint

Izrael a gázai hadművelettel ismét bebizonyította, hogy egy „rasszista diktatúrát működtet, és létrehozta a történelem legnagyobb koncentrációs táborát: Gázát”.

A szóhasználatában éppen Gyöngyösit idéző Vona mellett maga Gyöngyösi Márton is felszólalt, és be is mentek a vonuló tömegbe. A tömeg többször is a „mocskos zsidók”, „gyilkos Izrael”, „éljen a Hamász”, „Gáza, Gáza”, „Allah”, „szabad Palesztina” kiáltásokat skandálta.

Érdemes megfigyelni, hogy a Jobbik tüntetése a jelszavakat tekintve szinte teljesen ugyanúgy nézett ki, mint azok a demonstrációk, amelyeket arab bevándorlók tartanak ezekben a napokban a különböző nyugati nagyvárosokban.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Jobbik néppártosodásának kezdetei nem változtattak a Jobbik Izrael-ellenes irányvonalán. 2014 júniusában a Mandiner arról írt, hogy Vona Gábor elnök szerint „amíg Palesztina nem lesz független állam, addig Magyarországnak meg kell szakítania diplomáciai kapcsolatait Izraellel”.

A radikális párt elnöke mindezt „a Közel-Kelet békéjéért” szervezett tüntetésükön fejtette ki, az izraeli nagykövetség előtt azt ígérte, hogy erről még azon a héten határozati javaslatot nyújtanak be a parlamentnek.

Hozzátette, hogy a Jobbik a napokban megkeresi az európai nemzeti pártokat, és a palesztinok melletti kiállásra kéri őket. A pártelnök ismételten az izraeli termékek magyarországi bojkottjára szólított fel.

Nem sokkal később, 2014 júliusában Gyöngyösi Márton egy palesztinpárti tüntetésen szólalt fel, palesztin zászlók erdejében, a Hősök terén(!). Egyértelműen az arabokra utalva arról beszélt, hogy minden magyar embernek kötelessége odaállni a szabadságszerető népek mellé.

Nem mellékes körülmény, hogy Gyöngyösi a tüntetésen a napjainkban is Európa-szerte aktív General Union of Palestinian Communities in Europe (GUPCE) jelképei közt szónokolt.

A Jobbik mai elnöke Izraelt ismét „terrorállamnak” és „agresszornak” nevezte, „cionista terrorról”, a palesztinok ősi földjéről, „apartheidfalakról” beszélt, Gázát pedig nemes egyszerűséggel „koncentrációs tábornak” nevezte, a zsidókat népirtással vádolva meg.
Gyöngyösi kijelentette: „nincs izraeli–palesztin konfliktus. Palesztin elnyomottak vannak, és egy cionista terrorállam van, amelyik elnyomja a palesztin népet”.

Október 23. évfordulójához közeledve külön figyelemreméltó, hogy a Jobbik mai elnöke 1956-hoz és a pesti srácokhoz hasonlította a palesztin „szabadságszerető nép küzdelmét”.

Érdekesség, hogy Gyöngyösi álláspontjával egy az egyben az európai szélsőbaloldalt idézte. Judith Sargentini, a Magyarországot elítélő jelentés szerzője korábban szintén egyértelmű gesztust tett a Hamász nevű Izrael-ellenes, muszlim terrorszervezet felé. Sargentini ugyanis aláírásával is támogatta a petíciót, amelyben a szervezettel történő párbeszédre hívták a holland kormányt és az EU-t, kivívva ezzel számos holland zsidó szervezet haragját.

2023. október 10. 16:08
Egy emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci kertbe
Egy férfi feje került elő egy miskolci ház udvarán kedd reggel. Úgy tudjuk a már bomlásnak indult emberi fejet egy k...
Vécékben videózta a nőket egy kukkoló, egy fiatal lány buktatta le
Vécékben videózta a nőket, több mint 120 felvételt készített egy balatonakarattyai férfi. A napokban fogták el.
Jön a Lakásvadászok
Hamarosan a TV2-re érkezik Európa kedvenc ingatlanos műsora, a Lakásvadászok, ugyanis a TV2 szerezte meg a jogot a n...
Már foglalt a Hunyadi-sorozat színésznőjének a szíve
Kollégájába lett szerelmes.
Mindenkit meglepett énekhangjával a gyönyörű műsorvezetőnő
Előadása a nézőket és a zsűrit is elkápráztatta.
Az orosz-ukrán háború és Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásának költségei Magyarország szempontjából
Az orosz-ukrán háború első három évében Magyarországot mintegy 9100 milliárd forint költség sújtotta, ami családonké...
„Éljen Matteo Salvini!” – Orbán Viktor Brüsszelben adott át fontos díjat az olasz politikusnak - videóval
A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 2025-ben második alkalommal adta át a nemzetközi Hunyadi János-díja...
Sokan meghaltak Csádban helyi lakosok és illegális bányászok összetűzésében
Az eset Tibesti tartományban történt, mintegy 50 kilométerre a csádi-líbiai határtól.
Életfogytiglanra ítéltek egy férfit, aki meggyilkolta családtagjait és iskolai mészárlásra készült
49 év múlva, 2074-ben, 68 éves korában helyezhető szabadlábra.
Tények Plusz adás, 2025. március 19., szerda
OSVÁRT ANDREA EXKLUZÍV - A 45 éves színésznő most először beszél a 2 hónapja született kisbabájáról. Elmondja hogyan...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.