A rendezvényen - amelyen mintegy háromszáz gyermek vett részt - tízperces kapcsolat jött létre a Mobilis és az ISS között egy egyesült államokbeli, marylandi földi állomáson keresztül, mivel az ISS akkor haladt el Észak-Amerika felett.
A kapcsolat létesítése előtt Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője online tartott köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy történelmi pillanatban vagyunk, amikor Kapu Tibor személyében "egy kutatóűrhajós mérnök végez magyar elmék által kigondolt, magyar alkotók, kutatók, mérnökök által létrehozott kísérleteket, feladatukat, gazdagítva ezzel az egész magyar tudományos életet".
Kiemelte: a legfontosabb az, hogy kézzelfoghatóvá teszi és közel hozza mindenki számára azt, hogy Magyarország a tehetségek földje, ahonnan sokan tudtak már az emberiség javát szolgáló eredményeket felmutatni.
Lukács Eszter, az SZE nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese arról beszélt, hogy a felsőoktatási intézmény számára kiemelt fontosságú, hogy olyan tudást nyújtson a fiataloknak, amelyek túlmutatnak a hétköznapokon. Az űrkutatás, a technológiai innováció és a tudományos kíváncsiság mind olyanra területek, amelyek nem csak a jövő gazdasági fejlődését, hanem az emberiség közös jövőjét is alakítják.
Hozzátette: Kapu Tibor példája azt mutatja, hogy magyar kutatók, mérnökök és tudósok a világ élvonalában is megtalálják a helyüket.