Gulyás Gergely: Az uniós költségvetés ukránbarát, ez Magyarország számára elfogadhatatlan + videó

A kormány a gazdák mellett áll.

A kormány tájékoztatást kapott az uniós költségvetés tervezetéről, ami kiszivárgott, még lehetnek változások, de a szerkezet maradni fog – mondta el a mai kormányinfó elején Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez egy ukránbarát költségvetés, ami Magyarország számára elfogadhatatlan.

– A tagállamoktól vettek el forrásokat a kohéziós és a mezőgazdasági támogatásokból. Kifejezetten Ukrajnának és a csatlakozásra is elkülönítettek 190 plusz 88 milliárd eurót, ez a költségvetés negyede – tájékoztatott Gulyás Gergely.

Az Orbán-kormány a gazdák mellett áll

A kormány egyetért a gazdák fellépésével, ugyanis az agrártámogatásokat meg akarják kurtítani. Hangsúlyozta: a bizottság költségvetési tervezetét minden politikai szereplőnek el kell ítélnie, aki ezt támogatja, annak Ukrajna fontosabb, mint Magyarország.

Felhívta a figyelmet arra is, Brüsszel saját magával szemben nem spórol, „bürokráciaemelést” tartalmaz a javaslat: 2500 embert vennének fel és magasabb fizetéseket szeretnének maguknak. Leszögezte: ebben a formában ez a tervezet tárgyalásra is alkalmatlan.

Otthon Start hitelprogram: háromszázalékos hitel mindenkinek, első lakásra

A kormány mai ülésén az Otthon Start hitelprogrammal is foglalkozott, ami egy háromszázalékos otthonteremtési hitel lesz. A fogadtatása egyértelműen pozitív, a kormány tárgyalt a Bankszövetséggel, a hitel szeptember 1-jétől felvehető, a szabályozást véglegesítik augusztus elejéig.

A kormány meggyőződése, hogy az első otthon mindenkinek jár, aki dolgozik. Akinek még nincs saját lakása az fel fogja tudni venni ezt a hitelt. Akár 25 éves időtartamra akár 50 millió forintot is fel lehet majd venni garantált 3 százalékos kamatra. A jogosultság felvétele továbbra is az, hogy legfeljebb egy belterületi ingatlanban maximum ötven százalékos tulajdona lehet annak, aki ezt igénybe szeretné venni. Ehhez a konstrukcióhoz is elég lesz majd a tíz százalékos önrész. Lakás esetén maximum 100 milliós ingatlan, ház esetén maximum 150 milliós ingatlan vásárolható, a bruttó négyzetméterár pedig nem lehet több 1,5 millió forintnál.

Ukrajna nem alkalmas az uniós tagságra

Gulyás Gergely ezután kitért az ukrajnai helyzetre is. Emlékeztetett: az elmúlt napokban nagy felháborodás követte a kényszersorozást, ugyanis egy magyar ember – Sebestyén József – is életét vesztette közben. A miniszter ezt elfogadhatatlannak nevezte, és szerinte az az állam, ahol ez megtörténhet az még nem alkalmas az uniós tagságra.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország álláspontja mellé nem sorakoztak fel az uniós államok, ami szerinte azért megdöbbentő, mert a meggyilkolt férfi magyar állampolgár is volt, vagyis uniós állampolgársággal is rendelkezett. Ezért is jelentette be a kormány a szankciós javaslatát az ügyben, mint mondta három ukrán katonai vezető érintett, őket javasolják szankciós listára tenni. 

Leszögezte: Magyarország senkit nem ad ki Ukrajnának, Magyarországról senkit sem fognak a frontra vinni.

Vitályos Eszter felsorolta az elmúlt időszak kormányzati fejletéseit.

Az M1 a gazdatüntetésekről kérdezte a minisztert. Gulyás Gergely egyetért azzal, hogy az európai és a magyar mezőgazdaság élelmiszerbiztonsági kérdés is. Ha ezt fenn akarjuk tartani, akkor a támogatásokat is fenn kell tartani. A magyar kormány egyetért a gazdákkal, és képviselni fogja az érdekeiket az unióban is. Gulyás felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetést csak egyhangúan lehet elfogadni.

Megteheti-e az unió, hogy nem lép semmit Sebestyén József halála kapcsán?

A kérdésre azt válaszolta Gulyás, hogy a külügyminiszter már kezdeményezte, hogy az unió foglaljon állást az ügyben. Az agyonvert férfi esete nem egyedi, ezért sem lehet szemet hunyni felette. 

Kitért ezután a Sziget Fesztiválra is, ahol az előzetes program szerint felléphet a Kneecap zenekar is, amely koncertjén gyűlöletkeltő dalokat játszott, Izrael ellen például a Hezbollah mellett is kiálltak. Emlékeztetett Bóka János miniszter az ügyben írt levelére: a szabad véleménynyilvánítás nem terjed ki az uszításra, gyűlöletkeltésre. Gulyás Gergely szerint az a kérdés, hogy a szervezők azonosulnak-e az együttes álláspontjával.

Szóba került az is, hogy Nagy Boldizsár nemzetközi jogász érzékenyítést tartott a migráció ügyében a tiszásoknak, valamint hogy a párt tagjai rendre megszavazzák az unióban a bevándorláspárti beterjesztéseket. Rámutatott, ez politikai kockázat: az a szigorú migrációs politika amit Magyarország eddig képviselt, addig tart, amíg a Fidesz-KDNP van hatalmon.

Egy gondolat erejéig kitért a Hunor űrprogramra is a miniszter. Mint mondta, Kapu Tibor személyében 40 év után újra magyar járt az űrben, ez kutatás fejlesztés innováció területén is komoly lehetőségeket biztosít.

Kell-e tárgyalnia Orbán Viktornak Zelenszkijjel?

Ezt kérdezte az ATV Gulyás Gergelytől, aki leszögezte, semmiképp nem a magyar miniszterelnöknek kell egy ilyen megbeszélést kezdeményeznie a történtek után. A kormány álláspontja világos: a Sebestyén József haláláért felelős katonai vezetőket szankcionálni kell.

Fotó: MTI/Purger Tamás

A devizahitelesekről is kérdezték a miniszter, aki elmondta, a Kúria az EU Bíróság ítélete alapján meghozta az ítéletét, ha hiányos volt a tájékoztatás, akkor a bankoknak fizetnie kell. Ez a két ítélet világosan megadja a szempontokat Gulyás szerint, hogy mik alapján számít megfelelőnek a banki tájékoztatás.

– A NEAK főigazgatójának távozása kapcsán a belügyminiszter nem volt elégedett a teljesítményével – tájékoztatott egy konkrét kérdésre válaszként Gulyás Gergely.

Visszatérhet-e Varga Judit?

Ezt is Gulyástól kérdezte az ATV, amire a miniszter úgy válaszolt, hogy Varga Judit nem tudja elképzelni, hogy visszatér, így a kérdésnek nincs relevanciája.

Fekete-Győr András bedobta a napokban, hogy a Fidesz fizetett volna nekik, hogy mégis induljanak 2026-ban. A miniszter szerint a Momentum összetéveszti a magyar kormányt a franciákkal. Gulyás szerint a Momentumnak nincs értéke, nem merült fel a „megvásárlásuk”.

Közös érdek, hogy a főváros működőképes legyen – jelentette ki Gulyás Gergely egy kérdésre válaszolva. A miniszter elmondta, hogy tárgyaltak Karácsony Gergely főpolgármesterrel, át kell világítani a főváros gazdálkodását, de a kormány segít a mindenkori főváros fenntartásában.

Gulyás Gergely leszögezte, hogy Budapest az egyetlen magyar város, amelynek a tömegközlekedését a kormány rendszeresen támogatja évi 12 milliárd forinttal.

Ha szükséges, akkor még nyáron újra találkozik a miniszter a főpolgármesterrel.

A tárcavezető kitért ismét az ukrajnai helyzetre is, az kérdezték tőle, Magyarországnak van-e bármi eszköze arra, hogy békét érjen el. Gulyás Gergely rámutatott: ha az Egyesült Államoknak nem sikerül, akkor Magyarországnak sem fog.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, az amerikai kormányzat továbbra is békepárti, ennek érdekében tenne is, de megállapodáshoz a harcoló felekre is szükség van. Elárulta azt is, a Sebestyén József megölése miatt behívott budapesti ukrán nagykövet azóta sem adott választ a haláleset ügyében.

Szóba került az is, az állam – Palkovics László vezetésével – miképp vezeti be a mesterséges intelligenciát a közoktatásban. A kormány több szakértőt is felkért az ügyben, de ehhez külön jogszabályt nem terveznek alkotni.

Nagyotmondási verseny van a baloldalon, ugyanaz a helyzet mint négy éve.

A Magyar Nemzet kérdésére azt válaszolta Gulyás Gergely, hogy az Európai Bizottság támogatói Amerikában a demokratákat támogatták, így nem csoda, ha nincs meg a bizalmi közeg az unió és az USA közötti tárgyalásoknál.

Nagyotmondási verseny van a magyar politikában, négy évvel ezelőtt az egyesült ellenzék is saját biztos győzelmét hirdette, utána a Fidesz nyert 20 százalékos különbséggel. Miért lenne ez most másként? - ismételte meg a miniszterelnök által, a Magyar Nemzet podcastjában feltett kérdést Gulyás Gergely.

– Aki bennfentes információk felhasználásával képes vagyonokat keresni, annál nem különös, ha kisebb nagyobb változások gyorsan végbemennek a vagyoni helyzetében – jegyezte meg arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyar Péter végül mást írt a vagyonnyilatkozatába, mint amit korábban mondott vagyoni helyzetéről.

Ezután Gulyás Gergely kitért arra is, hogy ma ülésezik az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési bizottsága. Ezen Dömötör Csaba, a Fidesz képviselője részt vesz, azonban magyar Péter nem tud, mert éppen kenuzik. – Akkor amikor az egész magyar mezőgazdaságnak a legalapvetőbb érdeke, hogy egy ilyen szabályozást Brüsszel ne fogadhasson el, akkor egy EP-képviselőtől, aki havi nettó 7 millió forintot keres. elvárható hogy ne vízitúrázzon, hanem a munkahelyén legyen – jegyezte meg a tárcavezető.

Az RTL Ruszin-Szendi Romulusz villaügyéről kérdezett. A Kehi vizsgálata Gulyás Gergely szerint egyértelmű, az RTL szerint Ruszin-Szendi és a felesége csak kéréseket fogalmazott meg, és valaki más döntött ezekről. Gulyás Gergely szerint parancsnak vették, és volt egy rossz gyakorlat erre vonatkozóan, de szégyen, hogy ez megtörtént a hadsereg vezetésében.

Az RTL azt is szerette volna megtudni, ki az a három katonai vezető, akit szankciós listára tetetnének Sebestyén József halála miatt, de Gulyás erre azt mondta, hogy erről majd a Külügyminisztérium dönt, hogy mikor időszerű nyilvánosságra hozni.

Nem gondolja, hogy a Fidesznek is országjárásra kellene indulnia?

Ezt kérdezte még az RTL a minisztertől, hiszen Magyar Péter is országjárásra indult. Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány miniszterei folyamatosan járják az országot, ő maga is, holnap például Szentendrére megy.

A kormány azért adja el a pesti belvárosban lévő állami ingatlanokat, mert arra már nincs szükség, jobb, ha ezeket úgy hasznosítják, hogy szállodaként üzemelnek majd, és nem hivatalnokok ülnek bennük.

– Nyílt licitre bocsájtják ezeket az ingatlanokat, az fog nyerni, aki a legtöbb pénzt ajánlja – állította Gulyás Gergely.

A vagyonkezelő 102 milliárd forintnyi bevétellel számol egyébként az ingatlanok eladásából.

Szerverfrissítés van, emiatt akadozott a napokban az EESZT, de ennek mára a miniszter reményei szerint vége.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás

2025. július 16. 17:18
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
DRÁMA - Meg akarta ölni az anyját és saját magát is egy szigetszentmiklósi férfi. A lelkisegély-szolgálatnak mondta ...
Nemcsak, hogy összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor, hanem igazán extra, exkluzív információkkal lepik most meg...
family
Egyetlen lövéssel kivégezték, meggyilkolták magyar idő szerint szerda este fél 9 előtt tíz perccel Donald Trump kulc...
family
Kommunikációért járó Nívódíjat vehetett át az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat ünnepségén a TV2 Hírigazgatósága. Id...