Gulyás Gergely: a kormány tudomásul veszi a BKM elővásárlási jogát Rákosrendezőn

A kormány tudomásul veszi a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. elővásárlási jogát Rákosrendezőn, az ezzel kapcsolatos kormányhatározat a nap folyamán megjelenik - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a főváros tulajdonában álló gazdasági társaság élt az elővásárlási jogával a rákosrendezői területre. A kormány ezt áttanulmányozta, egy jogi kérdést kellett tisztázni: a nemzetközi szerződés és a megkötött polgárjogi szerződés egymáshoz való viszonyát - mondta.

Közölte, a helyzet tisztázásában a cég nyilatkozata nyújtott segítséget, mivel a társaság minden kötelezettséget vállal, amelyet az arab fejlesztő-beruházó vállalt volna. Erre tekintettel a kormány az elővásárlási jog gyakorlását tudomásul veszi - jelentette ki.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A miniszter elmondta, a vételár kifizetésére a szerződésben írt szabályok szerint köteles a főváros, illetve a BKM. A területet meg kell tisztítani, erre a befektető a vételár feléig, 25 milliárd forintig vállalt kötelezettséget, mostantól ez a fővárost terheli, ahogy a fejlesztés lehetősége is Budapestet illeti - ismertette.

Forrás: MTI

2025. február 06. 13:13
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family