Az Európai Parlament plenáris ülésének az "Ukrajnának nyújtott uniós támogatás töretlen fenntartása" címmel tervezett keddi vitáját megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva Gál Kinga hangsúlyozta:
Nincs értelme a háborús propagandának, az immár harmadik éve dúló háborút, a pusztítást, a szenvedést csak fegyverszünettel, majd béketárgyalással lehet megállítani - jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban kedden.
Az Európai Parlament plenáris ülésének az "Ukrajnának nyújtott uniós támogatás töretlen fenntartása" címmel tervezett keddi vitáját megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva Gál Kinga hangsúlyozta:
az uniós parlamenti vita további fegyverszállításokról, a háborús álláspont további hangsúlyozásáról fog szólni, "mintha az uniós döntéshozók a fejüket a homokba dugva nem látnák a realitásokat".
Szavai szerint a realitás az, hogy a veszteség nem csak Ukrajnának jelentős, hanem Európa számára is, amely eddig több mint 134 milliárd eurót költött a háborúra.
Európa további költekezést sürget a háborús propaganda sulykolásával, miközben a geopolitikai megközelítés megváltozott
- hívta fel a figyelmet.
Donald Trump elnök beiktatása után egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok, eltérően a demokratáktól, más megközelítést szeretne: békét, fegyverszünetet szeretne elérni
- mondta.
Eközben itt, Európában a rossz döntéseknél maradtunk, az Európai Unió a múltban ragadt, miközben mi, magyarok talán egyedüliként mondjuk évek óta, hogy fegyverszünetre van szükség, béketárgyalásra van szükség
- fogalmazott.
Gál Kinga hangsúlyozta:
miközben Brüsszel továbbra is háborús propagandát sulykol, az Egyesült Államokban egyértelművé vált, hogy Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) segélyeinek nagy részét a baloldali politika megsegítésére, a háborús propaganda, a genderpropaganda és a migrációs propaganda erősítésére használták a demokraták. A balliberális politikát és ideológiát segítő támogatások, amelyek szuverén tagállamok, köztük Magyarország ellen irányultak, most sorra lepleződnek le
- hangoztatta.
Most, a három éve dúló háború kapcsán végre ki kell kérni az Európai Bizottságtól az adatokat, hogy mi mindent finanszírozott, milyen civil szerveket, médiafelületeket támogatott, amelyek a háborús propagandát hirdették éveken keresztül, szemben demokratikusan megválasztott kormányok elveivel. Itt az ideje, hogy felébresszük az Európai Bizottságot. Mi, Patrióták, akik az ellenzéke vagyunk ennek az Európai Bizottságnak, ki kell mondanunk, hogy nincs értelme a háborús propagandának. Végre fegyverszünetről, béketárgyalásról kell beszélni
- tette hozzá nyilatkozatában Gál Kinga.
Forrás: MTI