
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Fülöp Attila az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége által szervezett fórumon elmondta, hogy a kormányzat tíz évvel ezelőtt két cél jelölt meg a családközpontú gyermekvédelem érdekében. Az egyik a nevelőszülői hivatás erősítése, a másik pedig az volt, hogy a gyermekvédelem területére az állam mellé segítő szereplőket hívjanak - mutatott rá.
Az államtitkár közölte: Magyarországon 23 ezer gyermek részesül gyermekvédelmi szakellátásban, és 70 százalékuk nevelőszülőnél él. Ez az arány soha nem volt még ilyen magas, és azon dolgoznak, hogy még nagyobb legyen - jegyezte meg.
Fülöp Attila kiemelte, ma Magyarországon a nevelőszülői hivatás speciális foglalkoztatási jogviszony; ez már hét éve egyfajta biztonságot ad számukra.
Kitért arra is, hogy 2014-ben született az a jogszabályi kötelezettség, miszerint Magyarországon 12 éven aluli gyermek esetében kötelező a nevelőszülői elhelyezés, hacsak nincs olyan körülmény, amely ezt kizárja. Ma a 12 éven aluli gyermekek 86 százalékban nevelőszülőknél vannak elhelyezve - mondta.
Fülöp Attila az állam melletti segítő szereplőkről szólva jelezte, hogy "kiemelten" számítottak az egyházi szereplőkre, mert azt gondolják, hogy szükség van a munkájukra a gyermekek érdekében. Magyarországon 75 százalékban egyházi fenntartók látnak el gyermekvédelmi szakellátást - közölte.
A Gondoskodás. Család. Jövő címmel, a nevelőszülőségről rendezett tanácskozást Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere videóüzenetben köszöntette.
A tárcavezető kiemelte, a nevelőszülők a legjobb tudásuk szerint igyekeznek biztosítani a szerető gondoskodást azon gyermekeknek, akiknek nem adatott meg, hogy a vér szerinti családjuk vegye őket körül.
A rászoruló gyermekekről való gondoskodás "a legősibb magyar és keresztény értékeink, hagyományaink" közé tartozik - jelezte Kásler Miklós, felhívva a figyelmet arra, hogy "a mi feladatunk az, hogy a mai kor kihívásaira emberséges válaszokat adjuk és megteremtsük a lehetőségét" a szép, teljes családi életnek. A nevelőszülői feladat nem munka, hanem szolgálat és hivatás - szögezte le.
Maria-Andriani Kostopoulou, az ET Gyermekjogi Bizottságának elnöke, aki online kapcsolódott be a tanácskozásba, elmondta, az Európa Tanács 47 tagállamában a becslések szerint 1,5 millió gyermek él "valamilyenfajta alternatív gondoskodásban".
A bizonyítékok azt mutatják, hogy a családi és közösségi alapú gondoskodási formák sokkal inkább megfelelnek a gyermekek szükségleteinek, mint az intézeti, bentlakásos gondozás. Az Európa Tanács ezért támogatja az intézményi elhelyezés megszüntetését - mondta.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi