A Magyar Nemzet folytatja a fővárosi ellenzéki korrupciós botrányról szóló cikksorozatát. Korábban arról számoltak be, hogy a hatóságot nagy mértékben segítette egy titokzatos informátor, aki önmagára és több későbbi gyanúsítottra, köztük Kiss László óbudai polgármesterre is terhelő vallomást tett még 2021 decemberében. Az informátor többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”.
Mindezek az információk lendületet adtak az eljárásnak, de Kiss meggyanúsításához közeli barátja, bizalmasa vallomása mindenképp kellett, aki egyezséget kötött az ügyészséggel a szabadulásáért cserébe.
Fővárosi korrupciós botrány
Az ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután a lap információi szerint beszélni kezdtek.
Nyár elején a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre. Mindketten abszurdnak tartják ugyanakkor a gyanúsítást és ártatlannak vallják magukat ugyanúgy, ahogy P. Gábor is. A Magyar Nemzet úgy tudja, a gyanú szerint egyébként sem P. Gábor volt az, aki a vesztegetési pénzeket átadta a politikusoknak.
Czeglédy vallomásából a cikksorozat előző részében közöltek részleteket, de korábban írtak arról is, hogy a feljelentő kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek több szereplőről, amik nagyban hozzájárulhattak a nyomozás sikeréhez.
A hatósági dokumentumokból kiderül, hogy ezekből a felvételekből hozott nyilvánosságra több részletet Anonymous is, például egy autóban történt pénzátadásról, illetve egy olyan sok száz millió forintnyi összegről, amit Magyarországra akartak hozni és amelynek eredete valamilyen drogügyletből származhatott.
A lap megjegyzi, a hatóságnak átadott felvételek között több kerületet érintő visszaélésre is van utalás, például a hanganyagokban előkerül a zuglói korrupciós ügy is, de a XVIII. kerületre vonatkozóan is hangzanak el információk.
A pestszentlőrinci ingatlanügy
A Magyar Nemzet által megismert iratokhoz csatolt beszélgetések egyikében például a fővárosi korrupciós bűnügy gyanúsítottjaival hozzák összefüggésbe Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármestert:
„Gondold el, én odamentem, és ugye az volt, hogy az óbudai újsággal mi történik így meg úgy, és átjöttek a Robiék b...zd meg, és meg akartak kerülni, és nem csak nálad, hanem másutt is. Mi az, hogy telkek? És mondtam a Robinak, te figyelj, mondd, hogy mit szeretnél, és akkor leülünk és kitaláljuk. Mondták, hogy jó, jó, jó. Elmentek az izéhez, elmentek a Kiss Lacihoz, Kiss Laci elment a Szaniszlóhoz, hogy megkérje, hogy segítsen a F.-nek meg a Robinak (ők mindketten az óbudai korrupciós ügy érintettjei - a szerk. - Magyar Nemzet). Szaniszló szólt a K.-nak K. meg a M.-nek, M. meg mondta, hogy velem kell egyeztetni. És akkor mondtam nekik, hogy fiúk, miért volt ez a kör? Mondtam, hogy szóljatok. És egy évig ment a játék” – hangzott el az egyik, a feljelentő által rögzített beszélgetésben.
A nyomozati iratok között fellelhető egy olyan felvétel is, amikor a feljelentő és egy másik, a baloldali kerületek ügyeiben járatos férfi ismét Pestszentlőrincet hozzák szóba a hatóság feljegyzése szerint:
„A felvétel 02:45 perc hosszúságú, a felvétel indulásakor már mindkét személy az autójában ül. A beszédtéma a XVIll. kerület Lőrinc piac melletti rész, „szanálási terület” beépítése, illetve az Üllői út 323. szám alatti társasház építése volt. Más téma nem hangzik el a beszélgetés során” – olvasható a hatósági feljegyzésben.
Négy lakást tudtak „kikanyarítani”
Hozzáteszik, a fenti társasház építése szóba kerül azon az Anonymous által két éve nyilvánosságra hozott vágatlan felvételen is, amely arról szól, hogy a XVIII. kerületi ingatlanfejlesztések után komoly vagyonok vándorolhatnak Szaniszló Sándor DK-s polgármesterhez, a helyi alpolgármesterhez és azokhoz az emberekhez, akik elősegítették a gyors, olajozott ügymenetet.
A felvételeken hallható, hogy a fentebb említett Üllői út 323. szám alatt épülő nyolcvanhat lakásos beruházásból az érintettek négy lakást tudtak maguknak „kikanyarítani”. Ebből kettőn a helyi polgármester és az alpolgármester, kettőn pedig az álarcos alak felvételén beszélő, baloldali kötődésű személyek osztozhattak.
Egyikük említést tett az Üllői út 357. szám alatti 46 lakásos projektről is. „Ha kisebbek a méretek, akkor ugye mégsem tudsz olyan mértékű kérést megfogalmazni. Mert akkor nem jön ki gazdaságosságilag […]. Ez minket is kicsit frusztrált. Kerestük a vevőjelölteket, és a végén leakasztottunk egy f…szit, dr. ... Györgyöt, zseniális csóka” – idézték fel a történteket.