Fotón a kedd esti épületomlás, egy ember meghalt

A tragédiában egy ember meghalt, nyolc ember pedig a romok alá szorult.

Kedden késő este összeomlott egy szálloda egyik szárnya a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban, a Mosel folyó partján fekvő Kröv településen. Egy ember meghalt, nyolcan pedig még a romok alatt vannak a helyi rendőrség tájékoztatása szerint - közölte szerda reggel az MTI.

Az épületben tizennégyen tartózkodtak és öten sértetlenül el tudták hagyni. Az ismeretek szerint az épületben rekedtek között súlyos sérültek is vannak. Néhányukkal sikerült kapcsolatot létesíteni.

Az épületben rekedtek között egy gyermek is van, de ő sértetlen. Az áldozatot lokalizálták, de még nem tudták kiemelni. A mentőszolgálatok számos járművel vonultak ki.


A Südwestrundfunk (SWR) regionális műsorszolgáltató beszámolója szerint a tűzoltók a mentési munkálatokat megnehezítő omlásveszély miatt még nem jutottak be az épületbe. A műszaki mentők mérőeszközöket szereltek fel az épületszerkezet mozgásának a megfigyelésére annak eldöntésére, hogy be lehet-e jutni. Fennáll a veszélye annak, hogy az épület további részei omlanak össze, ami a szomszédos épületekben is károkat okozhat. A szomszédos épületeket ezért evakuálták.

A helyszínről sugárzott képek alapján egy többszintes, faszerkezetű épület egyes részei omlottak össze, a földön betontörmelék hever. A nyeregtetős épület hátra dőlt, a földszint pedig összeroskadt.

Az épületomlás kiváltó oka egyelőre nem ismert. Erről sem a rendőrség, sem a tűzoltóság nem tudott tájékoztatást adni.

Címlapfotó: X

2024. augusztus 07. 09:47
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is - mondta Orbán Vikto...
A halál körülbelül 1–2 évvel ezelőtt következhetett be.
Tarr Zoltán a Tisza Párt alelnöke megint elszólta magát: a Tisza Párt kíméletlen megszorításokra készül.
Bántotta őket és drogozott is kicsit előtt.
Tornóczky Anitát felhívta a NAV - azt mondták, baj van, elég nagy. Majd össze is esett ijedtében. Cicákat találtak e...
family
SEGÍTSÉG, ÉHEN HALOK! - Szívszorító üzenet a legendás humoristától. Galla Miklós generációkat nevettetett, most egye...
family
Van egy sportoló, aki majdnem fél óráig bírta egy levegővel a víz alatt! A férfi ezzel nemcsak új világrekordot állí...
family
Sokáig vágyott arra, hogy apa lehessen, ám az élet nem ezt a forgatókönyvet szánta neki. Mára beletörődött, hogy tal...
family
Kanye West volt felesége könnyek között árulta el, hogy veszélyben volt az élete.