Fogd meg a söröm - gyaloglás helyett lopott egy buszt magának egy borsodi férfi

Részegen ellopott egy buszt és 15 kilométeren át ment vele egy férfi, míg végül árokba borult vele Csermelyen. Most emeltek vádat ellene, ha elítélik akár évekre is börtönbe kerülhet.

Árokba borulva, a villanypóznának csapódva állt meg egy busz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Csernelyen. Egy férfi lopta el Dédestapolcsányról, majd Szilvásvárad felé indult a lopott járművel. Csaknem 15 kilométert ment vele, míg végül Csermelyen az árokba borult. Kiderült, hogy a busztolvaj részeg volt, a baleset után pedig elmenekült a helyszínről, a rendőröknek végül Ózdon sikerült elkapniuk. Az eset még tavaly nyáron történt, egy szemtanú akkor nyilatkozott a Tényeknek.

Azt mondta, hogy a busz után ment, ami az út közepén, sőt a baloldalán is közlekedett.

Az ügyészség most emelt vádat a busztolvaj ellen.

A balesetben sem a tolvaj, sem más nem sérült meg, azonban a férfi csaknem 700 ezer forintos anyagi kárt okozott a buszban. Ráadásul most az is kiderült, hogy annyit ivott, hogy szinte semmire nem emlékszik az egészből.

Mivel a busztolvaj büntetett előéletű, ezért, ha most elítélik akár évekre is börtönbe kerülhet.

2024. április 02. 20:01
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family
Letört fák, áram és víz nélküli háztartások. Sztárokat sem kímélte a pusztító hatalmas vihar. Horváth Éva, Molnár An...
family
Országszerte több mint tíz ezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a vihar miatt. A sérültek száma is közel...
family
A színésznő különleges kulturális eseményen lépett fel, ahol első mesterével is találkozott.