Féltékenység miatt gyújtotta fel alvó élettársa lakását

Gyerekek és háziállatok is veszélyben voltak.

Egy férfi féltékenysége addig fajult, hogy 2024. augusztus 21-én benzinnel körbelocsolta a szobát amiben élettársa aludt, tüzet gyújtott, majd az utcáról nézte, ahogy lángol az épület. Most emeltek vádat ellene emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt - közölte az Ügyészség.

Mint kiderült, a vádlott 2020-ban ismerkedett meg az élettársával, akinek kis idő után a lakásába költözött. Ám a férfi folyamatosan féltékenykedett, mert zavarta, hogy a lakás másik szobájában él a nő férje is, akik között már nem volt jó a viszony. Ettől függetlenül az elkövető gyakran vitázott a férjjel és annak gyermekeivel is.

A kép forrása: Magyarország Ügyészsége

A támadás napján, 2024. augusztus 21-én hajnalban ért haza a tettes, amikor már mindenki aludt. A lakásban volt a párja, annak fia és családja is, akik között volt négy gyermek is. Felkeltette a nőt, kérdőre vonta, hogy távollétében történt-e a megcsalás, majd elővette a benzines kannát, és az egész szobát körbelocsolta, majd meggyújtotta a folyadékot.

A tűz pillanatok alatt elterjedt, a négylakásos társasház tetőszerkezete is lángra kapott, miközben a férfi az utcáról nézte az égő épületet. A lakóknak sikerült kimenekülniük, de több háziállat sajnos nem élte túl a brutális támadást.

A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a férfi több ember életét is veszélybe sodorta, köztük egy 14 év alatti, védekezésre képtelen gyermeket. A vádlott emellett rongálással és állatkínzással is vádolható, így letöltendő börtönt, közügyektől való eltiltást és feltételes szabadság kizárását indítványozták ellene.

 

2025. október 21. 12:36
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family
Újra börtönbe vonulna a Whiskys, de most Őt nem engedik be. Pedig 18 évet már sikerült korábban. Most az igazgatóval...
family
Hatalmas lángok, robbanásnak hitt hanghatás, pánik a városban — volt, aki pakolni kezdett, más a legrosszabbtól tart...
family
Elmebetegségnek tartja a Nők40 programot a Tisza párt. Magyar Péterék csökkentenék a nyugdíjat, adót emelnének és a ...