Felkavaró tragédia a Mosoni-Dunán: Holtan találta barátját két túrázó

Percekkel korábban még együtt volt a csapat. Az ügyészség most emelt vádat.

Tapasztalt túrázó és jó úszó barátaival kenuzott egy férfi a Mosoni-Dunán 2023 augusztusában. A két utas nem viselt mentőmellényt – részletezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség a szerdai közleményében.

A kormányos meg akart fordulni az út során, ám nem vette figyelembe a visszaáramlást. A víznyomás a kenut felborította, és mindhárman a folyóba estek.

A férfi az egyik utassal kiúszott a partra, míg harmadik társukat elsodorta a víz. Mivel látszólag ura volt a helyzetnek, és sodortatta lefelé magát, a megmenekülő páros nem aggódott, és csak később kezdték el keresni barátjukat, aki ennek ellenére megfulladt, és több mint 200 méterrel lejjebb már csak a holttestét találták meg.

A fotó illusztráció: MTI/Krizsán Csaba

A most 45 éves kormányos ellen vízi közlekedés halált okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat az ügyészség, amiért akár 5 év börtönre is ítélhetik.

Döntést az ügyben a Mosonmagyaróvári Járásbíróság hoz majd.

2024. április 24. 12:38
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
ŐKET SEM KÍMÉLTE! - Repültek az asztalok, fák dőltek ki, gyerekszobába ömlött a víz, áram és víz nélkül voltak. A sz...
family
Cukorbeteg Barbie forgalmazását jelentette be helyi idő szerint kedden a babákat gyártó Mattel, hozzátéve, hogy az ú...
Három év várakozás után visszatér a slágergyáros páros: Szikora Róbert és a Valmar együttes! Már készül a következő ...
family