Felkavaró levelet hagyott hátra egy petszentlőrinci fiatal, édesanyja a rendőrséget hívta a drámai sorokat olvasva

A fiatal férfi eltervezte, hogy a véget vet életének.  

Szerda este háromnegyed hét körül egy kétségbeesett édesanya jelentette a rendőrségen, hogy 26 éves fia búcsúlevelet hagyott hátra, melyben leírta, hogy a vonat elé ugorva akar véget vetni életének. A helyszínre érkező járőrpáros azonnal keresést indított a XVIII. kerületi férfi felkutatására.

A kétségbeesett fiatal fogadta a rendőrök hívását, a vonalban lévő nyomozónőnek pedig sikerült megtudni tőle, hogy pontosan hol tartózkodik, az információt pedig azonnal továbbította kollégáinak. Kiérkezésükig fenntartották a beszélgetést, végül a rendőrök a kerületi erdőben alig 10 perc alatt felkutatták a férfit, aki elmondta, fél óra múlva jött volna a vonat, amihez tartott.

A férfit a kerületi kapitányságra kísérték, ahonnan a mentők kórházba vitték – írta meg a police.hu.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

2022. szeptember 29. 10:22
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...