Feladta magát a pilisvörösvári gyújtogató, négy ház vált lakhatatlanná miatta

Az egyenruhások őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Közel egy nap bujkálás és menekülés után nem bírta tovább és feladta magát a rendőrségen az a 32 éves férfi, aki szerdán hajnalban egy veszekedés után lelocsolta benzinnel élettársát és pilisvörösvári házukat, majd meggyújtotta az ingatlan ablakát – közölte péntek reggel a police.hu.

A házban a nőn kívül két közös gyermekük tartózkodott, de mindenki épségben kijutott a házból. A lángok azonban három másik ingatlanra is tovább terjedtek, de szerencsére senki nem sérült meg.

A rendőrség közleményében azt írta, a tűz eloltását követően a helyszínelés órákon át tartott, a nyomozók égésmaradványokat és benzineskannát is lefoglaltak.


A férfi ellen körözést rendeltek el, alig egy nappal később, csütörtök este viszont B. Richárd önként jelent meg Budapesten, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon. Kihallgatásán nem tett érdemi vallomást.

A rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt folytatja ellene az eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.


Kapcsolódó tartalom:

Négy házat felgyújtott Pilisvörösváron egy féltékeny férfi, hajtóvadászat indult utána

2024. augusztus 23. 09:07
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Jövő héttől fix 3%-os kamatozású 150 millió forint értékű hitel indul a vállalkozásoknak a Széchenyi kártyán kereszt...
Állatsimogatóval, látványetetésekkel, örökbe fogadható kutyákkal és macskákkal várták a családokat országszerte az Á...
Részegen összevesztek, majd vasvillával támadt rá a társára egy hajléktalan férfi Várpalotán. A dühös férfi többször...
Égő otthonaikból mentettek gyerekeket szombat reggel Ózdon, miután egy lakótelepen több társasház is kigyulladt. Hat...