Feketepiaci fiatalságdrog, bukás és újjászületés – Demi Moore mindent bevallott

A szer című film gyökeresen megváltoztatta a színésznő életét.

Demi Moore újra reflektorfénybe került a A szer című filmmel, amelyben egy kiöregedett sztárt játszik, aki egy tiltott, feketepiaci droghoz nyúl, hogy visszaszerezze fiatalságát – de ezzel szó szerint szétesik az élete és a teste is. A merész szerep meghozta számára karrierje első Golden Globe-díját, valamint a Critics Choice és a Screen Actors Guild elismeréseit. Bár az Oscar-díjat végül nem kapta meg, a színésznő ma már egészen másként viseli a kudarcot - írja a People.

Ha valami nem úgy sikerül, mint reméltem, ma már tudom: ez csak csalódás, de én magam nem vagyok az

- mondta a Glamournak adott interjúban.

Moore arról is beszélt, hogy 62 évesen először érzi igazán azt a szabadságot, hogy nem kell mindenre tudnia a választ, és ettől már nem fél. A rengeteg megpróbáltatás után is azt mondja: semmiért nem adná azt, ahol most tart.

A film sikere után sem áll meg: főszerepet játszik Taylor Sheridan Paramount+ sorozatában, a Landman második évadában Billy Bob Thornton és Jon Hamm mellett, amely november 16-án startol. Úgy érzi, most új energiával folytatja pályáját, és távol áll még attól, hogy lelassítson.

A nyitókép forrása: Demi Moore, Instagram

2025. október 22. 17:17
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family
Felháborodtak a nyugdíjasok a Tisza Párt adóemelési tervein. A Tényeknek azt mondta egy idős hölgy, hogy méltatlan a...