Fejszével állt bosszút a kirabolt férfi

Először csak kiabált egymással a két férfi, majd előkerült egy fejsze, amivel végül lesújtott az agresszor.

A rendőröket csütörtökön délután értesítették, miszerint Győrben, a Botond utcában két ember verekszik. A helyszínre érve az egyenruhások egy – a kezében fejszét tartó – hangosan kiabáló, valamint egy sérült férfit találtak. Az agresszor a rendőri felszólítástól megijedt, így letette a fegyverét, akit végül elfogtak és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

Mint kiderült, a megsérült 42 éves győri férfi korábban ellopta vitapartnere telefonját, amit nem akart visszaadni neki. Ekkor támadója egy fejszét vett magához, és azzal fenyegetve próbálta meg visszaszerezni a készüléket. Vitájuk elfajult és a 25 éves férfi a fejszével megütötte őt - számolt be róla a rendőrség.


A nyomozók a 25 éves támadót – őrizetbe vétele mellett – felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Fotó: police.hu

2021. március 13. 08:52
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family
Rajtunk keresztül mondja el, hogy élete legnehezebb küzdelmét vívja. Egy éve történt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban s...
family
Megrendelésre dolgozhatott az a négy tolvaj, akik betörtek a párizsi Louvre-ba és több ékszert elloptak a világhírű ...
A jelenlegi uniós döntések akadályozzák Magyarország energiaellátását azzal, hogy betiltják az orosz olaj és földgáz...