Fegyvert fogott az idős asszonyra a mátraverebélyi rabló, a nő erre megragadta a puskát

A szomszédos házban lakott az amatőr rabló. Az ügy részleteit most ismertette a rendőrség.

Egy mátraverebélyi lakos tett bejelentést a rendőrségre még március 16-án este, miszerint a szomszédban lakó idős asszony átszaladt hozzá, miután megpróbálták kirabolni – közölte a rendőrség szerdai közleményében.

A rendőröknek az idős nő elmondta, hogy egy zajra ébredt fel, majd, amikor kisétált a konyhába, egy símaszkos férfival találta szemben magát. A rabló fegyvert szegezett rá, amitől az asszony nem riadt meg, a puska csövét megfogva próbálta elvenni azt a támadótól, de végül a földre esett. Ekkor segítségért kiabált, mire a férfi azt mondta neki, ha tovább kiabál lelövi, azonban ha csendben marad, nem fogja bántani.

A 80 éves asszony ekkor ismerte fel a szomszédban lakó, 29 éves Jánost, de azért rákérdezett, hogy valóban ő van-e a maszk mögött, mire a férfi „nem”-mel felelt. Az idős nőnek végül sikerült felkelnie a földről, és segítségért kiabálva a szomszédba szaladt, ahol elmondta, szerinte a támadó a szomszédban lakó „Jánoska” volt. A szülők ekkor vették észre, fiuk valóban nincs otthon, azonban később hazatért és szobájában átöltözött.

A rendőrök nyomozókutyákkal érkeztek a helyszínre, a szagot fogott ebek segítségével pedig sikerült azonosítani a 29 éves szomszéd férfit, akiről később az is kiderült, egy, a környéken élő nő légpuskáját használta a rablás során.

Az elkövetőt fegyveresen, bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett kísérletével gyanúsították meg, a bíróság elrendelte letartóztatását.

A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2023. április 26. 12:41
Rengeteg fotelszakértőt szült Suhajda Szilárd tragédiája, Pintér László üzent a bírálóknak
A hegymászó szakújságíró a hétfői Mokkában világossá tette, először tájékozódniuk kellene azoknak, akik Suhajda Szil...
Karóval szétverte, majd megfojtotta a terhes nőt a nyírkátai rém - videóval
A 34 éves asszony a férfi kisbabájával volt állapotos. A gyilkos a felismerhetetlenségig szétverte az áldozat fejét.
Méteres lángokkal égett egy kocsi a 8-as főúton, durva videó érkezett
Az utasok mindenüket hátrahagyva menekültek.
Izomautóval ölt egy részeg fiatal nő Kiskunhalasnál - videóval
Többször is próbálták újraéleszteni a férfit, de nem sikerült.
Csontokat találtak a veszprémi patak medrében - Fotók
Kirándulók bukkantak a csontvázra Veszprémben.
Mi is szoktunk veszekedni!
Akár veszélyes is lehet egy párkapcsolatra, ha a szerelmeseknek még a munkahelye is azonos. Nem minden párnak való u...
Figyelem, ki ismeri?
Ki ő, ki ismeri? Teszik fel a kérdéseket egymásnak az emberek. A közösségi médiában is futótűzként terjedt a hír az ...
6 évig élt együtt anyja holttestével, hogy havonta felvehesse a nyugdíját
Eljárás indult a férfi ellen.
A király él!
A fiatalok is tele torokból éneklik a Király számait, amik most reneszánszukat élik. Zámbó Jimmy nimbuszát testvérei...
Kitört a kommentháború
Kitört a kommentháború a magyar hegymászó tragikus halálával kapcsolatban. Mindez azután történt, hogy feladta Suhaj...
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Szijjártó Péter: Magyarország a nyugat-balkáni békében érdekelt
Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten
A Fradi női csapata is útban van a bajnoki cím felé
Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között