Fájó sebet szakított fel Szabó Ádámban Sztárban Sztár-os produkciója

Méltó akart lenni az emlékéhez.

Szabó Ádám a pénteki Mokka vendége volt, és legutóbbi alakításáról, valamint a következő műsorra való felkészüléséről mesélt.

Az énekes múlt szombaton Siklósi Örs bőrébe bújt, aki tragikusan fiatalon, leukémiában vesztette életét.

Nem volt egyszerű, különösképp azért, mert én személyesen is ismertem

– magyarázta Ádám, miközben eszébe jutott egy dalversenyre, ahol döntősként állt Örsék zenekara mellett.

Nagyon rossz érzés, mert annyira jó ember volt… és nagyon kevés időt kapott

– mondta Ádám szomorúan és hozzátette, ennél a produkciónál a maximumra törekedett, hogy méltó legyen Örs emlékéhez.

Ádám azonban a következő showban egy teljesen más műfajt visz majd színpadra, ugyanis Bangó Margitot fogja alakítani.

Nagyon örülök neki… várom már

– hangoztatta, hiszen elmondása szerint végre egy igazán mosolygós karakter bőrébe bújhat.

Ádám emellett kiemelte a beszélgetés végén, hogy felesége mindenben segíti a felkészülés során és maximálisan támogatja.

2024. október 04. 09:37
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...