Fagyasztójában gyűjtötte elpusztult kutyáit egy nő Zalaszentgróton

A fagyasztójában gyűjtötte az embertelen bánásmód miatt elpusztult kutyáit egy német nő Zalaszentgróton. A bérelt házban közel 100 állatot tartott, szomszédai többször panaszt tettek rá, mert olyan is előfordult, hogy a nyári forróságban több kutyát is egész napra a kocsijába zárt. Az agresszív állatkínzó ellenállt a rendőri intézkedésnek, a kutyák megmentésére érkező állatvédőket pedig lökdöste, most vádat emeltek ellene.

Még a sokat látott állatvédők is rosszul lettek, amikor kutyatetemekre bukkantak egy zalaszentgróti nő fagyasztójában. 21 állat testrészeit találták meg papírba csomagolva tavaly ősszel. A padlót ürülék és vizelet borította, elviselhetetlen volt a szag. Ilyen borzalmas körülmények között tartott csaknem 100 kutyát a 67 éves német nő. Most állatkínzás miatt vádat emeltek ellene.

Ráadásul a nő támogatásokat kért és kapott is állatbarátoktól, akik 30 kutyáról tudtak, és fogalmuk sem volt a körülményekről. Holott a szomszédok többször panaszt tettek rá.

A nő bérelte a házat, úgy tudjuk próbálta tenyésztőnek beállítani magát és azt állította a rengeteg keverék kutya puli. Azért költözött a településre, mert hazájában már eltiltották az állattartástól. Most rekord összegű, közel 7 milliós állatvédelmi bírságot szabtak ki rá, és Magyarországon sem tarthat állatot. A helyiek szerint ez a büntetés kevés, ugyanis rengeteg kutya pusztult el az embertelen bánásmód miatt.

Láttam, hogy a kutyákat nyáron berakta az autóba és este vette őket ki. És akkor is hiába próbáltam az állatmentőket vagy állatmenhelyt értesíteni, egyszerűen süket fülekre talált és ez a baj, hogy hiába van az állatoknak joga, ha senki nem érdekel tulajdonképpen

– mondta korábban egy helyi.

Az állatkínzó még ezek után is ellenkezett, amikor megérkezett a hatóság, ezt már Kapin Richárd a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője mondta.

Többször ellenállt, a rendőrök többször szólították fel, hogy hagyja el az ingatlant. Amikor azt mondta nem segít nekünk és elkezdtük csinálni, akkor odajött, lökdösődött

– tette hozzá az állatvédő.

A nő azóta elköltözött, a házat pedig helyreállította a tulajdonos.

2025. május 17. 09:51
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Egyéni sprint, leghangosabb ugatás, jelmezverseny és csoportos futam – ezekben a számokban mérték össze tudásukat a ...
Több százan zumbáztak együtt a harmadik, gyulai Zumba Fesztiválon. A három napos eseményre már nem csak az ország sz...
Megszólalt Volodimir Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték elleni támadásokról!
Kék-sárgába borult Brüsszel Ukrajna nemzeti ünnepének alkalmából, az Európai Bizottság elnöke pedig ismételten meger...
Pánikban menekültek a diákok és a szülők is egy pennsylvaniai egyetem évnyitójáról, miután értesítést kaptak, hogy l...