Ezt nem láttuk jönni: Újabb riasztást adtak ki, hatalmas vihar közeleg

Akár jégesőre is számíthatnak az érintett területen élők.

Az Európa-szerte pusztító károkat, haláleseteket és árvizeket okozó Boris ciklon elvonulása után sem lélegezhet fel az ország, szerdára ugyanis újabb riasztást adott ki a HungaroMet zivatarok kialakulása miatt.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint az érintett területeken akár jégeső is eshet, és károkat okozhat az erős szél is. A vihar elsősorban a déli és a keleti, északkeleti országrészeket érinti majd.

                  

Fotó: HungaroMet

A következő napokban azonban ismét felhős, de túlnyomórészt napos idő várható, az előrejelzés szerint ráadásul a nappali középhőmérséklet egészen a hét végéig 20 fok felett várható.

Csütörtökön a délnyugati és az északkeleti, délután már az északi tájakon is lehetnek felhősebb időszakok, a köztes részeken napos idő várható. A Dunántúl déli, délnyugati tájain, azon belül is a határhoz közelebbi helyeken van esély záporra. Az északkeleti szél délután már többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Pénteken a pára, köd feloszlása után általában sok napsütés várható kevés fátyol-, és gomolyfelhővel, az ország délnyugati felében lehet kicsit több a felhő, ott néhol zápor előfordulhat. Az északkeleti, keleti szél megélénkül. A hajnali 5, 14 fokról 21 és 25 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton hajnalra a szélcsendes részeken pára, köd képződhet, majd túlnyomóan napos, csapadékmentes idő várható. Az északkeleti szél döntően mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 5 és 14, a csúcsérték 21 és 26 fok között várható.

Vasárnap a hajnali pára-, és ködfoltok feloszlását követően gyengén felhős, napos, száraz időben lesz részünk. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali 5, 13 fokról délutánra 22 és 27 fok közé melegszik fel a levegő.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2024. szeptember 18. 17:15
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family
Letört fák, áram és víz nélküli háztartások. Sztárokat sem kímélte a pusztító hatalmas vihar. Horváth Éva, Molnár An...
family
Országszerte több mint tíz ezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a vihar miatt. A sérültek száma is közel...
family
A színésznő különleges kulturális eseményen lépett fel, ahol első mesterével is találkozott.