Erős földrengés rázta meg Törökországot, sérültek

Erős földrengés rázta meg szerda hajnalban az északnyugat-törökországi Düzce tartományt. Az 5,9-es erősségű földmozgás következtében mintegy ötvenen sérültek meg, de mindannyian a kitört pánikban, a fejvesztett menekülés miatt. Egy ember állapota súlyos - jelentette az NTV török hírtelevízió.

A rengés középpontja Isztambul keleti határától 170 kilométerrel keletre, Gölyaka körzetben, a földfelszín alatt 6,8 kilométeres mélységben volt.

A földmozgást Törökország északnyugati részének más tartományaiban is érezni lehetett. Az emberek felriadtak álmukból, és igyekeztek mihamarabb kijutni a szabadba. A török katasztrófavédelem takarókat osztott szét közöttük. Voltak olyanok is, akik az utcán tüzet gyújtva próbáltak melegedni. Sokan elővigyázatosságból üzemanyagért siettek.

A földrengés több épületet megrongált, falak omlottak le, tárgyak estek a földre. A düzcei bíróság tetejéről betondarabok hullottak az utcára.

A hatóságok már 116 utórengést is regisztráltak, a legnagyobb 4,3-as erősségű volt.

Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakoriak a földmozgások. 1999-ben a szintén Törökország északnyugati részét sújtó erős földrengéseknek mintegy 18 ezer halottjuk volt.

Azóta a hatóságok szigorítottak a vonatkozó szabályozásokon, és előírták a szerkezetileg gyenge épületek megerősítését, illetve lerombolását.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2022. november 23. 11:43
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...