Erős földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet

Erős, 8,7-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Oroszország távol-keleti Kamcsatka-félszigetét. A földmozgás 3-4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg - közölték a hatóságok.

A mai földrengés súlyos volt, az elmúlt évtizedek legerősebbje - mondta Vlagyimir Szolodov kamcsatkai kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett videóban.

Három-négy méter magas szökőár volt Kamcsatka egyes részein - közölte Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere, aki arra szólította fel az embereket, hogy távolodjanak el a félsziget partjaitól.

Az első szökőárhullám Szevero-Kurilszk város part menti részét érte el, a lakosok egy magaslaton gyülekeztek.

Az amerikai geológiai szolgálat (USGS) szerint a földrengés 19,3 kilométer mélységben következett be. Az USGS eredetileg 8,7-es erősségűnek jelentette a földrengést, majd az értékelést 8,8-as erősségűre emelte.

A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez volt a legerősebb földrengés, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban. A rengés epicentruma a régió fővárosától 149 kilométerre délkeletre volt.

Kamcsatka partjainál egy óra alatt nyolc 5-ösnél erősebb földrengést is regisztráltak 7 és 100 kilométer közötti mélységben. A szakemberek szerint legalább egy hónapig akár 7,5-es erősségű utórengésekre is lehet számítani.


Petropavlovszk-Kamcsatszkijban megnőtt a mentőszolgálathoz érkező hívások száma. Egy óvoda épületében leomlott egy fal, de senki sem sérült meg. A különböző ügynökségek és szolgálatok intézkedéseinek koordinálására regionális központot állítottak fel.

A szahalini régióban lévő Szevero-Kurilszk kikötőjét elárasztotta a szökőárhullám. A Kuril-szigeteken a földrengés után forródrótot szerveztek a lakosok számára.

Kamcsatkán problémákat észleltek az internetkapcsolattal, később azonban minden kommunikáció helyreállt - tájékoztat az MTI.

A kamcsatkai földrengés után egy mintegy 30 centiméter magas cunamihullám érte el Japán északi részét. A japán önvédelmi erők vadászrepülőgépeket, járőrgépeket és helikoptereket vetettek be a helyzet megfigyelésére a Csendes-óceán felett. A Tokyo Electric Power japán energiavállalat szakemberei felfüggesztették a Fukusima-1 atomerőműből származó kezelt víz kibocsátásának következő szakaszát. A nagy sebességű vonatok, a sinkanzenek közlekedését is felfüggesztették Japán középső és északkeleti részén. Japánban keletkezett károkról vagy áldozatokról nem érkezett információ.

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) is cunamiriasztást adott ki a kamcsatkai földrengés miatt Alaszka és Hawaii egyes partvidékein.

2025. július 30. 09:06
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
Meghozta a család a nehéz döntést, elárvereznék az egykori tornász, Keleti Ágnes olimpiai aranyérmeit. Hogy miért és...
family
Luxusutak, pálmafás karibi szigetek, Florida, Kambodzsa, Amazonas és Vietnam. Már a fél világot bejárta a milliárdos...
family
Mélypontok, depresszió, és egy tönkrement kapcsolat terhe. Ha valaki, akkor Király Viktor pontosan tudja, hogy milye...
family
Fejvesztve menekülnek az emberek, milliókat evakuálnak most világszerte a part menti településekről. Hatalmas, 8.8 t...
family