Épp helyszíneltek a rendőrök, amikor szembetalálkoztak az elkövetővel Pécsen

Mindent vitt, ami csak mozdítható volt.

A nyomozók azzal gyanúsítanak egy 27 éves villányi férfit, hogy az elmúlt hétvégén több helyre is betört Pécsen. Először egy egyesület öltözőjébe ment be, ahol kifeszítette egy szekrény ajtaját, és egy laptopot emelt el. Másnap egy kollégium folyosójáról a kiteregetett ruhákat vitte el, majd benyomta egy óvoda ajtaját, letépte a riasztót, végül filctollakat, gyerekjátékot, kabátokat, kötszereket, valamint egy parfümöt lopott el – közölte a rendőrség.

A helyszínelők épp az óvodában szemléztek, amikor az egyik irodánál megláttak egy fekete ruhás alakot, így nemcsak a betörés nyomait, hanem a tolvajt is sikerült megtalálniuk.

Fotó: police.hu

Meglettek az elvitt dolgok is, amelyeket lefoglaltak. Előállították, kihallgatták, majd többrendbeli lopás miatt indult ellene eljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon.

A nyomozók számára nem volt ismeretlen a férfi, korábban sem volt mindig jogkövető. Áprilisban egy szintén pécsi ingatlan melléképületéből füstölt árut és alkoholos italokat zsákmányolt, amiért már felelősségre vonták. A rendőrök ezúttal őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

2025. május 20. 19:45
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family
Ezzel a kiáltással rohant oda egy fiú a kunszentmiklósi strand büféjében apjához, aki már csak messziről látta, ahog...
Megkezdődött a negyedik történelmi íjász-világbajnokság Gyulán. A versenyre a világ minden tájáról neveztek, 23 orsz...
Javában tart az Ökumenikus Segélyszervezet kampánya, amelyben 2000 rászoruló gyerek iskolatáskáját szeretnék megtölt...