Eltévedt férfi hívta a rendőröket, kiderült, hogy a Dunában kóborolt

Az egyenruhások azt hitték, hogy az egész csak egy rossz tréfa.

Hajnal háromkor furcsa bejelentés érkezett szombaton a komáromi körzeti rendőrségre Szlovákiában, egy férfi ugyanis azért tárcsázta a segélyhívót, mert eltévedt és véletlenül a vízben kötött ki. Azt viszont ő maga sem tudta, hogy a Vágról vagy a Dunáról van szó, mindössze annyit mondott, hogy lát egy kivilágított hidat – írja a Paraméter.

Az egyenruhások ez alapján csak megközelítőleg tudták behatárolni, hol lehet az elkóborolt férfi, több száz méternyi bozóttal benőtt partszakaszt kutattak át. Ekkor már azt gondolták, a bejelentő átverte őket, de amikor elmondta, hogy látja a zseblámpák fényét, már tudták, hogy valóban a folyóban rekedt.

A férfi önerőből nem tudott kijönni a folyóból, ezért a rendőröknek kellett bemenniük érte, majd miután kimentették, mentőfóliával letakarva ültették szolgálati autójukba és értesítették a mentőket.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A hihetetlennek tűnő történetről a férfi azt mondta, hogy egy másik járásból jött, és hogy kitisztítsa a fejét, sétálni ment hajnalban. Csakhogy az az érzés kerítette hatalmába, hogy valaki követi. Átmászott az árvízvédelmi falon, ott bújt el, telefonálni nem mert, nehogy meglássák. Amikor már elmúlt ez az érzése, megpróbált visszajutni, de eltévedt. Megcsúszott és belezuhant a vízbe, szerencséjére viszont a telefonját sikerült szárazon tartania, így tudta riasztani a rendőröket.

2024. augusztus 11. 11:50
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family