Eltemették Bényi Ildikót, fotókon a szertartás

Hétfőn búcsúztatták el Bényi Ildikó Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezetőt, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét a hernádvécsei temetőben. A közmédia egykori műsorvezetőjét családja, kollégái, ismerősei és a helyi lakosok kísérték utolsó útjára.

A szertartáson Andrónyi Kolos, a Duna csatornaigazgatója búcsúbeszédében kiemelte, Bényi Ildikó munkáját a maximalizmus, a megbízhatóság és a felkészültség jellemezte. Szerinte nem volt olyan művész, aki a műsorvezető hívására ne ment volna be műsorába.

Úgy fogalmazott, az egykori műsorvezetőnek a legzárkózottabb vendég is megnyílt, és a legrutinosabb nyilatkozóból is tudott "újat, eredetit kihozni". Bényi Ildikó egyetlen adást sem mulasztott el, annak ellenére, hogy három évvel ezelőtt egy komoly betegségen és kezelések sokaságán esett át - mondta. 


A csatornaigazgató úgy fogalmazott, a műsorvezető "küzdő volt, aki nem engedte, hogy eluralkodjon rajta a csüggedés". Tőle kollégái mosolya és a remény szavai mellett példát kaptak arra, hogyan kell egy stábot, egy műsort és egy nézői közösséget egyben tartani, lelkesíteni - tette hozzá.

Andrónyi Kolos hangsúlyozta, szakmai munkája mellett Bényi Ildikó számára fontos volt az önkéntesség és a jó ügyek szolgálata is. A Magyar Vöröskereszt jószolgálati követeként 2009-től rendszeresen, évente kétszer szervezte meg a közmédia véradó napját, amellett hogy ő maga is véradó volt - mondta. 


A csatornaigazgató Bényi Ildikó egy februári levelét idézte, melyben az egykori műsorvezető többek között arról írt, lánya, Tótfalusi Fanni "szeretne teljes erőbedobással a véradás ügye mellé állni".

Ha a műsorvezető nem tudna részt venni a véradáson, lánya ott lesz, mert "nagyon fontos a személyes jelenlét" - idézte egykori kollégája levelét Andrónyi Kolos. Elmondta, miután tizennyolc nap kórházi kezelés után Bényi Ildikó hazaért, első dolgai között szerepelt a levél megírása és az, hogy szervezze a közmédiás véradást. 

A csatornaigazgató hangsúlyozta, Bényi Ildikó huszonhét éven át adott át személyes üzeneteket, kéréseket és kívánságokat. Ez idő alatt örömet, bánatot, részvétet és ünnepet, valamint szerelmet és hálát is közvetített - idézte fel. 


Kiemelte, az egykori műsorvezető minden neki címzett levelére válaszolt és minden személyes megszólításra felelt a nézőknek, a rajongóknak és munkatársaknak "levélben, szóban, mosollyal". Célja volt adni vért, jó szót, figyelmet, együttérzést és reményt.

Úgy fogalmazott, Bényi Ildikónak "van örököse a képernyőn, van örököse a véradásban, vagyunk mi, örökösei, akiknek átadhatta lelkének, szívének kincseit".

A szertartáson beszédet mondott Kovácsné Orosz Zsuzsanna, Hernádvécse független polgármestere is, aki egyebek mellett arról beszélt, Bényi Ildikó halálával egy rendkívüli embert veszített el az ország és a település is.

Azt mondta, az egykori műsorvezető neve egyet jelent a kedvességgel, a közvetlenséggel, az igényességgel és a kifinomult eleganciával. Szorgalmával, tehetségével és rendíthetetlen kitartásával bebizonyította, hogy egy kis faluból is messzire lehet eljutni - mondta a polgármester. 


Hangsúlyozta, ezzel nemcsak saját álmát valósította meg, hanem példát mutatott és motivációt adott a település lakóinak, a fiataloknak arra, hogy soha ne féljenek nagyot álmodni. Hozzátette, Bényi Ildikó aktívan vett részt szülőfaluja életében is, és mindig figyelt arra, hogy "ahol szükség van rá, ott legyen".

A búcsúszertartást P. Nagy Krisztina evangélikus lelkész vezette le, megemlékezve Bényi Ildikó életének legfontosabb állomásairól.

Forrás: MTI / Fotók: MTI/Vajda János

2025. március 24. 18:22
Kína atomerőművet építene a Holdon
A Kína és Oroszország által vezetett nemzetközi Hold-kutatási állomás előzetes tervei között szerepel atomreaktor lé...
Erős fölrengés rázta meg Isztambult
Erős, 6,2-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Isztambult - közölte a török katasztrófavédelmi hivatal. Ez volt ...
Többen meghaltak a Kijev elleni éjszakai orosz drón- és rakétatámadásban
Nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás érte Kijevet az éjszaka folyamán, kilenc ember meghalt és további 63 megseb...
Elindult a Sencsou-20 űrhajó a kínai űrállomásra
Elindult a Sencsou-20 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén a kínai űrállomásra a Csiucsüan űrközpontból.
Kocsis Máté az elszabaduló Magyar Péternek: Fenyegetőzik az ideggyenge
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ingerült, számonkérő hangnemben bírálta a jegybank piacfelügyeleti eljárását. A Ma...
Telefonért ölt, a bíróságot hibáztatja
A bíróságot hibáztatta, miután elítélték gyilkosság miatt. A férfi azt akarta, mentsék fel azok után, hogy egy mobil...
Volt kézilabdázó halt meg a balesetben
A 21 éves volt kézilabdázó, Kiss Dorottya Zsófia halt meg a szerdai budafoki autóbalesetben. Egy furgonnal ütközött ...
Megrohamozták az ajándékboltokat is
Ferenc Pápa arcképét ábrázoló kulcstartókat, naptárakat, képeslapokat és hűtőmágneseket vásárolnak a turisták a Vati...
Nyolc órán át várakoztak a Szent Péter téren
Százezrek érkeztek a Vatikánba, hogy leróhassák kegyeletüket Ferenc Pápa ravatala előtt. A világ minden tájáról jött...
Egy halott és nyolc sérült a sztrádán
Szörnyű baleset történt az M1-esen, Törökbálintnál: egy ember meghalt és nyolcan megsérültek, amikor ráfutásos bales...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.