Előbb verekedett, majd kocsit lopott, végül balesetet okozott

Vádat emelt a Makói Járási Ügyészség azzal a három férfival szemben, akik 2022 novemberében ittasan, egy szórakozóhelyről hazafelé tartva verekedtek össze, majd egyikük egy autót is elkötött, amivel egy villanyoszlopnak ütközött.

A három férfi egy este egy megyebeli kistelepülés kocsmájában nagy mennyiségű alkoholt fogyasztva szórakozott. Kettejük között már ekkor szóváltás alakult ki, de rendezték nézeteltérésüket. Ez azonban csak rövid ideig tartott, mert amikor hármasban hazafelé indultak, az úton újra összevitatkoztak. Egymásnak esetek és mindhárman ütötték-rúgták egymást, különböző sérüléseket okozva a másiknak – közölte az ügyészség szerdai közleményében.

A verekedés után hazafelé tartva az egyikük az út szélén észrevett egy kulccsal együtt leparkolt autót. A még mindig ittas férfi a kocsiba ült, majd elindult a faluban, és még ugyanabban az utcában egy villanyoszlopnak ütközve totálkárosra törte az autót.


Az ügyészség a vádlottakat csoportos garázdasággal valamint testi sértéssel, a más autóját jogtalanul használó vádlottat ezen felül jármű önkényes elvételével és ittas állapotban elkövetett járművezetéssel is vádolja.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.

2025. május 21. 20:09
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A jegyvizsgálóra támadt egy dühös utas egy Németországba tartó vonaton Győrnél, mert ellenőrizni akarták a férfi men...
Tragikus hirtelenséggel meghalt egy 47 éves tarpai tűzoltó a Tisza-parton. 3 kiskorú gyereket hagyott félárván. Az ö...
Garázdaság miatt tartóztatta le a rendőrség azt a férfit, aki pár napja bútorokat tört szét és azzal támadt egy társ...
Először egy motorral belecsapódtak az autójába, majd nem sokkal utána elgázolták. Néhány perc alatt két baleset is é...
Súlyosan megsérült egy 15 éves fiú miután két autó egy kisbusz és egy kamion ütközött péntek este az M5-ös autópályá...