Elítélték a Lánchíd-botrány kulcsfiguráját

Három év börtönre ítélték Vig Mórt, a Lánchíd-botrány kulcsfiguráját – értesült a Magyar Nemzet. Az exügyvédet két társával - köztük egy nemzetközi körözés alatt álló bűnözővel – együtt hetvenmilliós csalásban mondta ki bűnösnek a bíróság.

Az ügyészség vádirata alapján, többrendbeli csalás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények miatt a közelmúltban letöltendő börtönre ítélte a bíróság a Lánchíd-botrány főszereplőjét, Vig Mórt és két társát – derült ki a vádhatóság által a Magyar Nemzetnek küldött, nevek nélkül adott tájékoztatásából. A praxisától már korábban eltiltott ügyvéd három évet kapott, illetve öt évig nem gyakorolhatja ügyvédi tevékenységét. A döntés nem jogerős.

Hetvenmilliós csalás

A bűnügy szálai egészen 2018 szeptemberéig érnek, onnantól kezdve, több mint fél éven keresztül Vig és két barátja (egyikük egy nemzetközi körözés alatt álló bűnöző) a vád szerint szervezetten, harminckét sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni. A csaláshoz kellett egy ghánai cég, egy kitalált történet egy dúsgazdag, ám valójában nem létező befektetőről, valamint sok hiszékeny ember.

A bűnszövetség a vádirat szerint több mint hetvenmillió forinthoz jutott csalárd módon, illetve további tizenhatmillió forintot is megkíséreltek megszerezni. Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára utalták, a pénzeket pedig a jogász pár órával az utalások után az irodájához közel eső ATM automatából fel is vette.

Fotó: NAV

Megbukott számlagyár, túlárazott beruházás

Vig Mór neve azután vált ismertté, hogy 2023 novemberében megbukott egy sok száz milliós számlagyárral. Később az is kiderült róla, hogy kulcsszereplője a baloldal egyik nagy korrupciós ügyének, a túlárazott Lánchíd-beruházásnak. Ismert, 2019 őszén Karácsony Gergely főpolármesterré választásával a baloldal átvette a hatalmat Budapesten.

Karácsonyék a váltás után megfúrták a Tarlós Istvánék által a Lánchíd felújítására kedvező feltételekkel kötött tendert és új közbeszerzési eljárást írtak ki.

A pályázaton az előző városvezetés alatt is befutó A-Híd Zrt. lett a győztes, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ide tartozik, hogy majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós idején zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Kiszivattyúzhatták a Lánchíd-pénzeket

A lap megírta azt is, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között aaz A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt az exügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek, aminek nagy részét Vig Mór készpénzben fel is vette egy másik ügyvéd segítségével. Egy kipakoló bennfentes szerint Vig a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel.

A férfi azt is tudni véli, hogy a kiszivattyúzott Lánchíd-pénzekből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz. Az ügyben hűtlen kezelés, költségvetési csalás és vesztegetés gyanújával is eljárás zajlik.

2025. június 19. 15:42
Felrobbant a SpaceX Starship űrrakétája
Szerdán éjszaka történt meg a baj.
Izrael megtámadta Iránban az araki atomerőművet
Izrael az araki atomerőművet és a natanzi nukleáris létesítményt támadta – jelentette be az izraeli hadsereg csütört...
Megszólalt a 16 éves gyereket felpofozó zuglói alpolgármester
Elismerte tettét, de nem mond le.
Orbán Viktor úgy helyretette a baloldali politikust, ahogy még senki + videó
Magyarország az egyik legbiztonságosabb.
Melltartó nélkül nincs vizsga - letapogatva ellenőrzik a női egyetemi hallgatókat egy új szabály miatt
A „melltartó nélkül nincs vizsga” szabály hatalmas felháborodást váltott ki, és jogvédők szerint sérti az alapvető e...
Tények teljes adás, 2025. június 19., csütörtök
TRAGÉDIA - Miközben társa életét mentette, megfulladt egy 29 éves férfi Somogyban, egy hígtrágya-elvezető csatornát ...
Szórom a pénzt, és?
Kit mi és miért hoz lázba? Van, aki a luxusért rajong, akár megengedheti magának, akár nem. De ha elkezd azon morfon...
family
Vége, válni akarok!
Hogyan titkolják a fájdalmukat azok, akik nap mint nap szerepelnek, újságok, műsorok foglalkoznak velük? Stohl Andrá...
family
Vigyázz, elüt a HÉV!
Elütött Budapesten a HÉV egy fiatal férfit. Összetörten, sírva nézték az ott lévők, ahogy küzdenek a fiú életéért. N...
family
Több ezer sárkány szállt a levegőben
Több ezer sárkány szállt az égen a dániai Fano szigeten.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.